Edit
10 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Megkezdte a felkészülést a férfi kosárválogatott

2012.07.08. 18:06

Rátgéber László, a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte 19 fős bő keretét, amellyel szerdán kezdi meg a felkészülést az Európa-bajnoki selejtezőkre.

A magyar szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint a szakvezető nem számíthat Báder Mártonra, a bajnok Szolnoki Olaj centerére, aki sérülés miatt nem állhat rendelkezésére. Hasonló okokból mondta le a szereplést Morgen Ferdinand is.

A bő keretből Keller Ákos és Somogyi Gergely sem lesz ott a többiekkel a felkészülés elején, mivel mindketten az Egyesült Államokba utaztak próbajátékokra. Ők legkorábban július 24-én csatlakozhatnak a válogatotthoz.

Rátgéber csapata első felkészülési mérkőzését július 27-én vívja majd Svédország ellen, míg a selejtezősorozat első meccsét augusztus 15-én Ukrajna vendégeként vívja majd a csapat.

A magyar válogatott 19 fős kerete:
Trotter Obie, Wittmann Krisztián, Fodor Márton, Simon László, Hanga Ádám, Horváth Ákos, Molnár András, Vojvoda Dávid, Ferencz Csaba, Gáspár Dávid, Szabó Zsolt, Heindlein Roland, Tóth Gergely, Lóránt Péter, Szabó Miklós, Trepák Zoltán, Tóth Ádám, Keller Ákos, Somogyi Gergely

A magyar válogatott programja:
felkészülési mérkőzések:
július 27.: Magyarország-Svédország, Pécs
július 28.: Magyarország-Svédország, Pécs
augusztus 3.: Szlovákia-Magyarország, Léva
augusztus 4.: Szlovákia-Magyarország, Léva
augusztus 8-9.: Nemzetközi torna, Belgrád
Európa-bajnoki selejtezők:
augusztus 15.: Ukrajna-Magyarország, Dnyipropetrovszk 19 ó
augusztus 21.: Magyarország-Ausztria, Szombathely 19 ó
augusztus 24.: Horvátország-Magyarország, Eszék 20 ó
augusztus 27.: Magyarország-Ciprus, Pécs 19 ó
augusztus 30.: Magyarország-Ukrajna, Pécs 19 ó
szeptember 5.: Ausztria-Magyarország, Scwechat 20:20 ó
szeptember 8.: Magyarország-Horvátország, Szombathely 19 ó
szeptember 11.: Ciprus-Magyarország, Nicosia 20:30 ó