Edit
9 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Kosárlabda-akadémia alakult Debrecenben

2012.09.27. 12:07

Megkapta a szövetségi akkreditációt csütörtökön a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club (DEAC) és a Debreceni Sportcentrum (DSC) által közösen alapított kosárlabda-akadémia.

A Debreceni Egyetem (DE) és az önkormányzat közötti együttműködés egyik sarokpontját jelenti a sportklubok közös munkája, amely korábban a labdarúgó-akadémia és az úszósport támogatásában valósult meg - fogalmazott az akkreditáció átvételét megelőző debreceni sajtótájékoztatón Fábián István rektor.

Hozzátette: a kosárlabda utánpótlás-nevelés felkarolásával is azt kívánják üzenni, hogy a felsőoktatás és a sport egymástól elválaszthatatlanok.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere kiemelte a társaságiadó-kedvezmény (TAO) forrásainak bevonását, amely szavai szerint az utánpótlás-nevelésben minőségi javulást hozhat. "A kosárlabda-akadémia forrásai így stabilak lesznek" - szögezte le.

"Debrecenben már végigjárták a szamárlétrát a kosárlabdasportban", de korábban a csapatépítésben pont a legfontosabbat, az utánpótlás-nevelést hagyták ki - utalt a politikus a város korábbi klubjára, a Vadkakasokra, jelezve, hogy ezúttal jó úton indulnak el.

Kitért arra is, hogy a város jól felszerelt sportcsarnokokkal rendelkezik és az egyetemen is épül egy új létesítmény, így az infrastruktúra rendelkezésre áll a megfelelő szakmai munkához.

Sterbenz Tamás, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára Fodor Péter szakmai igazgató személyét garanciának nevezte az akadémia színvonalas működtetésére. Megítélése szerint a jövő az, hogy az ország legjobb szakemberei a szövetség által akkreditált akadémiákat vezessék.