Hanga 10 pontot dobott, majd megsérült

2012.10.28. 20:28

Hanga Ádám csapata, a Manresa vasárnap idegenbeli vereséggel folytatta a spanyol kosárlabda-bajnokság 2012/2013-as idényét, amelyben így öt mérkőzés után is nyeretlen.

A magyar légiós - akinek a játékjogát tavaly lefoglalta az NBA-s San Antonio Spurs - 21 perc alatt 10 pontot dobott a Malaga ellen, amelyen a hazaiak győztek 88-70-re.

"Nem tudtam a pályán befejezni a meccset, egy rossz ütközés után le kellett jönnöm. Erős a fájdalom, de bízom benne, hogy semmi komoly. Be tudom hajlítani és terhelni a lábam, hétfőn reggel megnézi jobban az orvosunk. Ma gyorsan elhúzott a Malaga, és utána már csak futottunk az eredmény után. Nem teljesen abban a szerepben számít rám a mesterünk, mint korábban, mivel kevesebb a labdám, inkább dobóként szerepelek. Hétvégén Lóránt Peti tavalyi csapatát fogadjuk hazai pályán, remélem, én is játszhatok." - nyilatkozta Hanga.

Az ugyancsak válogatott Lóránt Péter új csapata, az olasz bajnokságban szereplő Virtus Roma 86-57-ra verte a vendég Juve Caserta csapatát, a magyar játékos 20 perc alatt 5 pontot gyűjtött.