A Fenerbahcéval játszik a Győr

2013.02.07. 09:32

A török Fenerbahcéval találkozik a Győr a női kosárlabda Euroliga két győzelemig tartó nyolcaddöntőjében.

Az alapszakasz szerdai zárónapján kiderült, hogy a 3 győzelemmel és 9 vereséggel végzett Sopron nem jutott tovább a 16 közé, míg a győriek 5/7-es mérlege összesítésben a 14. helyre elég, így a 9/3-as mutatóval végző Fenerbahcéval folytatják.

A párharc első mérkőzését február 19-én rendezik Törökországban, 22-én következik a győri összecsapás, majd ha szükséges, 27-én újabb meccsre kerül sor a Boszporusz partján.

A győztes együttes lép tovább a nyolcas döntőbe, amelynek március 18. és 24. között ad otthont Jekatyerinburg, a 11/1-es mérleggel listavezető oroszoknak a házigazda jogán nem kell pályára lépniük a nyolcaddöntőben.

"A papírforma alapján a törökök továbbjutása várható, mindez azonban nem azt jelenti, hogy mi eleve feladnánk. Egy biztos, újabb tapasztalatok szerzésére mindenképpen nagyszerű lesz ez a párharc is, ahol ha kiadjuk magunkból azt, amit tudunk, akkor az eredménytől függetlenül elégedettek lehetünk" - nyilatkozta Fűzy Ákos vezetőedző, hozzátéve: bízik abban, hogy addigra sikerül új játékost igazolniuk.

A magyar bajnok trénere kifejtette, már korábban elkezdtek dolgozni az ügyön, legalább harminc játékos szóba jött, s még mindig nyolc-kilenc képben van.
"Remélem, mihamarabb bővül a keret, az alacsony szerkezetű csapatom magasodik, s nagyobb eséllyel tudja a palánk alatt is felvenni a harcot az ellenféllel" – mondta Fűzy Ákos.

A nyolcaddöntő párosítása (az elöl álló csapatoknál van a pályaelőny):

Fenerbahce (török) - HAT-AGRO UNI GYŐR

Szpartak Moszkva (orosz)-Targoviste (román)

Galatasaray (török)-Praha (cseh)

Kosice (szlovák)-Salamanca (spanyol)

Bourges (francia)-Kraków (lengyel)

Orenburg (orosz)-Polkowice (lengyel)

Schio (olasz)-Rivas Ecopolis (spanyol)