Etelka, Aletta
1 °C
5 °C

LeBron James rekordot döntött

2013.02.13. 08:53

A Portlandnek kedden 30 pontot dobó Miami-sztár, LeBron James lett az első olyan játékos az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA), aki sorozatban hatodik meccsén szerzett legalább 30 pontot.

Az NBA-történelemben - James előtt - csak ketten voltak képesek egymás után öt mérkőzésen elérni a 30 pontot, Adrian Dantley és Moses Malone.

A fennállásának 1000. alapszakaszsikerét arató Heat további ászai közül Chris Bosh 32, Dwyane Wade 24, Ray Allen pedig 14 pontig jutott, a túloldalon Damian Lillard 33 ponttal lett a találkozó legeredményesebbje.

A Phoenixet verő Los Angeles Lakers még azt is elbírta, hogy szupersztárja, Kobe Bryant mindössze négy pontot szerzett. A kaliforniaiak ötszörös bajnoka a nagyszünet előtt nem is próbálkozott, első kosarát pedig bő két perccel a vége előtt dobta, emellett nyolcszor eladta a labdát. A Suns 28. idegenbeli meccsén 23-adszor maradt alul.

A négy siker után Salt Lake Cityben alulmaradt Oklahoma olimpiai és világbajnoka, Kevin Durant számára 33 pontja mellett azért is marad emlékezetes a keddi összecsapás, mert NBA-karrierje során először büntették sportszerűtlenség miatt. A tengerentúli szezon a hétvégi, houstoni All Star-gála után folytatódik. 

Miami Heat-Portland Trail Blazers 117-104

Toronto Raptors–Denver Nuggets 109–108

Memphis Grizzlies–Sacramento Kings 108–101

Utah Jazz–Oklahoma City Thunder 109–94

Los Angeles Lakers–Phoenix Suns 91–85

Golden State Warriors–Houston Rockets 107–116