Megindult az edzőcsere az NBA-ban

2013.04.19. 12:40

Egy nappal az alapszakasz végét követően menesztették posztjáról Lawrence Franket, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Detroit Pistons vezetőedzőjét. A szakember 2011-ben vette át a csapat irányítását, de az elmúlt két szezonban 94 vereség mellett mindössze 54 győzelmet tudott felmutatni. A Pistons a mostani idényben 29/53-as mutatóval a Keleti főcsoport 11. helyén zárt, így nem jutott a rájátszásba. Rövid időn belül Frank a harmadik távozó edző az NBA-ben, korábban Byron Scottot menesztették a Cleveland Cavaliers éléről, míg Doug Collins önként mondott le a Philadelphia 76ersnél.