Curry a rájátszásban sem tud leállni

2013.04.24. 11:10
A Golden State egyenlített, a Miami Heat és a New York Knicks 2-0-ra vezet az NBA rájátszásában.

Három negyedig jól bírta a tempót a Milwaukee Bucks a címvédő Miami Heat otthonában kedd éjjel, az utolsó negyedbe érve 3 pontos hátrányuk volt, annak ellenére, hogy az első meccsen remeklő Monta Ellis és Brandon Jennings mindössze egy-egy pontot dobott az első félidőben. Helyettük Ersan Ilyasova és Larry Sanders szórták a pontokat, a végén azonban ez is kevés volt.

A Heat a negyedik negyedbe érve megnyomta a tempót, 12 pontot szereztek úgy, hogy a Bucks egyet sem, ebből pedig nem tudtak felállni a vendégek. A már 2-0-ra vezető Miami pontosan annyit adott ki magából, amennyi a győzelemhez kellett, legjobb pontszerzőjük ezúttal Dwayne Wade volt, aki huszoneggyel zárt (98-86).

Stephen Curry és a Golden State Warriors a második negyedtől kezdve átrohant a Denver Nuggetsen, mely az első negyed végén még két ponttal ment. A Warriors nagyon pontosan dobott, mezőnyből 64, hárompontosból 56 százalék fölött zártak, négy kezdőjük is 20 pont fölé ment, míg a Denvernél a cserék is több pontot szereztek, mint a kezdő ötös. A vendégeknél Stephen Curry 30 ponttal és 13 assziszttal fejezte be a találkozót, de a Warriors elsősorban a remek csapatteljesítménynek köszönhetően egyenlített.

Curry a harmadik negyedben meghúzta a műtött bokáját, de később vissza tudott térni. A meccs után azt mondta, nincs nagy baj, korábban már többször is volt ilyen problémája, pénteken újra játszani akar.

Warriors G Stephen Curry rolls left ankle during Game 2 against Nuggets

A Boston Celtics ismét a második félidőben bukta a meccset a Knicks ellen, a szünetben még vezettek 6 ponttal, utána azonban mindössze 23 pontot szereztek. Carmelo Anthony megint nagyot játszott, 34 pontja mellé Raymond Felton 16-tal, a mérkőzés előtt a legjobb cserejátékosnak járó díjat átvevő JR Smith pedig 19-cel csatlakozott.

A Celtics az első félidőben még 56 százalékkal dobta a pontokat, a mérkőzés végére azonban 37-re romlott le az átlaguk. A két csapat a Knicks 2-0-s előnyével folytatja majd a küzdelmet Bostonban.

NBA-rájátszás, eredmények

Keleti főcsoport, negyeddöntő:

Miami Heat-Milwaukee Bucks 98-86 (25-23, 22-20, 21-22, 30-21). A párharc állása: A Miami Heat vezet 2-0-ra.

New York Knicks-Boston Celtics 87-71 (26-20, 16-28, 32-11, 13-12). A párharc állás: 2-0 a New York Knicks javára.

Nyugati főcsoport, negyedöntő:

Denver Nuggets-Golden State Warrios 117-131 (28-26, 25-35, 27-53, 37-35). A párcharc állása: 1-1

A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.