LeBron James előzékeny lett a 2. félidőre

Szombati veresége után a Miami idegenben javított az NBA-rájátszás konferenciadöntőjében, 114-86-ra verték az Indiana Pacerst az ismét pazarul játszó LeBron James vezetésével.

Mindkét csapatnak jól mentek a dobások, az első negyedet a Miami és az Indiana is harminc pont fölött zárta. A Heat csak a második negyed közepére tudott elszakadni, Dwayne Wade és LeBron James szórta a látványosan pontokat, így a nagyszünetben már tizennéggyel mentek a vendégek.

LeBron huszonkét pontjából tizennyolcat az első félidőben dobott, a második félidőben aztán már átengedte a terepet a csapattársaknak. Az Indiana még fel tudott jönni 78-71-re a harmadik negyedben, azonban a Miami nem engedte ki a kezéből a meccset, újabb nagy sorozatukkal megint elszakadtak, végül 114-96-ra simán megnyerték a mérkőzést, és összesítésben már 2-1-re vezetnek négy győzelemig tartó párharcban

A Miamiból a kezdő ötös összes tagja tizennégy pont fölött dobott, a másik oldalon David West és Roy Hibbert is dupla duplával zárt.

Keleti főcsoport, döntő:
Indiana Pacers-Miami Heat 96-114

Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharcban a Miami 2-1-re vezet.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40