LeBron nem Jordan, de elkezdhet azzá válni

2013.06.06. 23:57

Péntek hajnalban kezdődik az NBA-nagydöntő, a címvédő Miami Heat a nyugati főcsoportban második helyen végzett, a rájátszásban végig kiegyensúlyozott San Antonio Spurs ellen kezd otthon.

A döntőről Lóránt Pétert kérdeztük, a Virtus Roma és a magyar kosárlabda-válogatott játékosa értékelte az elődöntőben az Indianát 4-3-mal búcsúztató Heat és LeBron James teljesítményét.  „Keleten sokkal szorosabban alakult a párharc, mint azt előzetesen vártam volna. Megemelem a kalapom az Indanai fiúk előtt, nagyon keményen játszottak. Azt azért bevallhatjuk, ha Bosh és Wade csak kicsivel kiegyensúlyozottabb szerepet vállal... De itt sok a ha, mindenesetre ez intő jel lehet a döntő előtt. A Miaminak most sem tett jót a sok szünet, de megnyugtató mind a szurkolóknak, mind a csapatnak Lebron jelenléte. Viszont döntő szituációkban többször is hibázott a sztár, és pontosan ezért nem lehet még Jordannel egy lapon említeni."

Lóránt szerint a Spurs a rutin miatt lehet esélyes. „A Spurs kisöpörte a Memphist, ami nekem személy szerint kicsit fáj, mert titkos favoritjaim voltak. A második és harmadik meccset is hosszabbításban vesztették el. Tény, San Antonionak sokkal nagyobb rutinja van ebben a szituációban. Innentől már én is a nyugatiaknak fogok drukkolni. Miami az esélyesebb, ezzel mindenki egyetért, de a Big Three-nek tökéletesen kellene működnie. Én 4:3-at tippelnék a Spursnek".

A texasiak legutóbb 2007-ben jutottak el a nagydöntőig, pont az ellen a Cleveland Cavaliers ellen játszottak, amelynek sztárja akkoriban LeBron James volt. A finálét 4-0-ra hozta a San Antonio, ráadásul LeBront is sikerült levenniük a pályáról.

Jamesben nyomott hagyott a hat évvel ezelőtti vereség, az újabb gyűrű mellett ez is motiválja. „Valamit elvettek tőlem 2007-ben, hazai pályán vertek meg minket, ott ünnepelték a bajnoki címüket. Ezt nem felejtettem el. A csapat magja és az edző ugyanaz, alig várom, hogy újra játsszak ellenük".

A Miami három éven belül harmadjára jutott el a végéig, tavaly 4-1-re verték az Oklahoma City Thundert, 2011-ben viszont kikaptak a Dallas Maverickstől 4-2-re.

Az ESPN amerikai sportcsatora egy látványos animációval készült a fináléra, a londoni animátor Richard Swarbrick a nagydöntők emlékezetes megmozdulásait elevenítette fel, Michael Jordan, Tim Duncan, LeBron James és Magic Johnson főszereplésével.

NBA Finals Animation-- Richard Swarbrick and ESPN