Fűzy a bajban lett bajnok

Szombaton tragikus közúti balesetben hunyt el az UNI-Győr női kosárlabdacsapatának klubigazgatója, Tapodi Péter és a vezetőedző, Füzy Ákos. A 85-ös számú főúton, Vitnyéd és Kapuvár között egy személyautóval ütközött a csapatbusz. Nyolcan súlyos sérülésekkel kórházba kerültek. Füzy Ákos a női kosárlabda legnagyobb sikertörténetének volt részese Pécsen, majd Győrben is bajnokcsapatot épített.

A csapat edzőmeccsre tartott Sopronba, amikor a tragikus baleset történt. A Nemzeti Sport információ szerint Samantha Mackay-nek megrepedt két csigolyája. Burdi Szabolcs légcsövén másfél centis lyuk van, zúzódott a tüdeje, a műtét után az intenzívre kerül, súlyos az állapota. Czirják Noémit, Dobos Ágnest, Pénzes Kingát, Kovács Krisztinát, Semsei Barbarát, Mansare Mantyt, Laklóth Annát, Koch Dórát szállították kórházba.

Nyolcuk közül hárman szenvedtek súlyos sérüléseket (törések), a többiek könnyebbet, náluk kiterjedt zúzódásokat, hámsérülést diagnosztizáltak, mindannyian jól vannak. Tujmer Evelinnek nyílt bokatörése van, és összevagdosta az üveg. Natasa Kovacsevics bal lábát térd alatt amputálni kellett, Milica Ivanovics Kovacsevics honfitársa könnyebb sérüléseket szenvedett.

Most nincs itt az ideje a jövőn gondolkozni, de azt tudjuk, hogy egy csapat, egy közösség képes lehet valamit újra felépíteni, Győr nagyon erős sportváros, szükség van az összefogásra. Amit Tapodi és Fűzy elkezdett, azt Győrben be kell fejezni. Bajnokság, kupa és európai meccsek várnak a csapatra.

Fűzy tizenhárom évig volt Rátgéber László segédedzője Pécsen, együtt építették fel az európai élcsapatot, ami háromszor bejutott az Euroliga négyes döntőjébe. Ez a szakma csúcsa. Egyszer Pécsen interjúztunk a nyár közepén, játékosokról készített videókat nézegettek Rátgéberrel, jó hangulatú, sztorizós délután volt. Sokáig nem értettem, miért marad Rátgéber árnyékában Fűzy, mert már sokkal korábban saját csapatot kellett volna kapnia.

Felkészült és jó edző volt Fűzy. A válogatottal utaztak Eb-re, amikor Füzy a legviccesebben és egyben legreálisabban, a profik megkérdőjelezhetetlen tudásával, és egyben egy régi szurkoló ironikus hangvételében elemezte végig, mi vár a csapatra. Melyik lánynak, mikor lesz rossz napja, az mennyire befolyásolja a játékot. Akkor inkább szórakoztatónak tűnt, de amikor a meccseket néztük, akkor pontosnak.

2008-ban távozott Rátgéber a pécsi csapattól, ekkor lett Fűzy vezetőedző. Első évben kupát nyertek a legfőbb rivális Sopron ellen. A következő évben viszont a bajnokságot is megnyerték a kupa mellé. A városban szétesett a női kosárlabda, két klub alakult, vége lett a szép időknek. "Van egy rákos beteg. Pécs2010-nek hívják. Két csodadoktor életben tartja, de ha nem jön a csodaszer, Mr. Háromszázmillió, a beteg meg fog halni" – mondta Fűzy Ákos, mielőtt 2010-ben bajnoki címet és kupát nyert csodadoktorként, dühből és dacból az ország legsikeresebb kosárfellegvárának romjain.

Füzyt Győrbe hívták, és úgy szerezte meg a klub történetének első bajnoki címet, hogy a Sopron volt a párharc igazi esélyese. Ezután Győrben is összeomlott minden, játékosok hagyták el szezon közben az együttest, de Ákos kitartott. A csapat korábbi edzőjével, a Rátgéber mellett a válogatottnál segédedzőként is dolgozó Tapodi Péterrel közösen dolgoztak azon, hogy Győrben a női kézilabda és a foci mellett a kosárlabda is jó legyen.

„Krízisben jó vagy!” – mondtuk neki idén tavasszal a soproni kupadöntőn, nevettünk, hogy őt csak akkor szerződtetik, ha igazán nagy baj van, ebben van tapasztalata.

Hogy a csodadoktor elmenjen, ne küzdjön több bajnoki címért, kupáért, ne rajzoljon a táblára új figurát, ne adjon mattot az ellennek, ha beleőszül is. Hogy ne lehessen hajnalban sültkolbászozni a győzelem után a vásárcsarnokban, olyan még nem volt. Életed legnagyobb veresége, ezt csúnyán eltaktikáztad, mondanám. De már nem mondhatok semmit.

Közben két részre szakadt pécsi női kosárlabdát, az egymás ellen forduló, hajdan volt legendás szurkolótábort is csak ő tudta összekovácsolni. Mert tegnap este a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnoknál, a lépcsőn újra egy volt a két tábor, akárcsak a régi nagy ünnepeken. Csak most senki sem kiabálta azt, hogy Fűzy Bééé Ákos, hogy bajnokcsapat, hogy PVSK kurva jók vagyunk.

Csak Rátgéber vált ki a tömegből, a gyertyák, virágok közé letett egy poharat, kibontott egy rozét, a legjobbat, mert tőle tanulta Ákos is, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy szar borokat igyunk.