no

Rodman elvonókúrára küldték

2014.01.19. 09:12 Módosítva: 2014.01.19. 09:14

Dennis már egy hete a rehabon van, nagyon büszke vagyok rá – mondta a korábbi kosárlabdasztárról ügynöke, Darren Price. Elmondása szerint Rodman szerda óta egy alkoholelvonó programban vesz részt, ami nagyjából egy hónapig tart majd.

A közelmúltban nagy botrányokat kavart az egykori játékos: észak-koreai útja után arról beszélt – azaz inkább ordibált – a CNN hírtévének, hogy az ott bebörtönzött amerikai misszionárius maga tehet arról, hogy ilyen helyzetbe került, és ő semmit nem fog tenni kiszabadítása érdekében. Az eset után bocsánatot kért, és arra hivatkozott, hogy nagy nyomás alatt volt, amit ivással próbált semlegesíteni.

Rodman legutóbbi észak-koreai útját – ami arról is nevezetes, hogy az 52 éves, széttetovált kosárlabdázó énekelt is legjobb barátja, Kim Dzsongun születésnapja alkalmából – sokan kritizálták.