Kiherélte az NBA a zsákolóversenyt

2014.02.16. 08:32

Az NBA All-Star hétvége egyik leglátványosabb eleméből egyik pillanatról a másikra a legunalmasabb lett, köszönhetően a liga változtatásainak, melyeket pont azért hoztak, hogy még izgalmasabbá tegyék a zsákolóversenyt.

Idénre majdhogynem teljesen borult az eddigi, jól bevált formátum, és a hat induló a két főcsoportot képviselte. Ez idáig nem is lett volna baj, minden, ami innen jött, viszont borzalmas végeredményt hozott. A 3-3 kosaras az első körben lényegében tét nélkül azt csinált, amit akart, egy megkötés volt - 90 másodperc van a trükkre. A freestyle forduló után jött már az éles verseny, ahol az alapkoncepció alapján párokba rendeződve jöttek - minden párosból győztest kihozva, de csupán egyetlen zsákolás után. Ez nem csak, hogy felgyorsította a versenyt, de szinte értéktelenné is tette, hiszen 2000-ben Vince Carternek például öt elképesztő zsákolás kellett ahhoz, hogy nyerni tudjon.

A verseny a második kör után egy harmadikban addig folytatódott volna, amíg az egyik konferencia el nem éri a harmadik győztes párharcot. Csakhogy ez már rögtön az első éles fordulóban bekövetkezett, a Keleti Főcsoport három indulója, John Wall, Terrence Ross és Paul George ugyanis simán verte a Damian Lillard, Harrison Barnes, Ben McLemore triót.

Maga a döntéshozatal is furára sikeredett, ugyanis mindhárom esetben már Dominique Wilkins és Magic Johnson után lehetett tudni, ki nyer, Dr. J, vagyis Julius Erving szava harmadikként már semmiről sem döntött volna.

Maguk a zsákolások sem voltak igazán ütősek, talán azért, mert mindenki arra a döntőre tartalékolt, ami el sem jött. Paul George például a saját zsákolását még egy éles meccsen is jobban eladta, mint a zsákolóversenyen, ez pedig tökéletesen mutatja, milyen volt a színvonal.

george.gif

Ben McLemore is csalódást okozott, hiszen bár Shaq fölött átugorva zsákolt, de elsőre senki sem arra gondolt, hogy a hatalmas egykori center majd egy díszes trónszékben ülve lesz majd kellék, hanem minimum állva, esetleg egy kicsit majd behajolva, hogy segítsen a Sacramento játékosának.

mclemore.gif

Az egyéni győztes végül a nézők szavazatai alapján a Washington Wizards-os John Wall lett, teljesen megérdemelten. Wall a csapat kabalája, G-Wiz fölött átugorva zsákolt, úgy, hogy a kabalától vette át a labdát, ami, ha hozzávesszük, hogy Wallnak mindössze a második alkalom volt életében, hogy ezzel próbálkozott, igen meggyőző.

wall.gif

A botrányosan gyengére sikerült zsákolóverseny után aligha bánhatja az ember, hogy Dwight Howard sem indul már, illetve hogy LeBron James el sem gondolkodik rajta, hogy részt vegyen a versenyen.