Női kosárlabda Euroliga: kikapott a Sopron

2014.03.11. 17:05

A Sopron a papírformának megfelelően simán kikapott a négyszeres bajnok Szpartak Moszkva vendégeként a női kosárlabda Euroliga két sikerig tartó nyolcaddöntőjének keddi nyitányán, írja az MTI.   

A három év után ismét rájátszásba jutó soproniak 5/7-es, az oroszok viszont 9/3-as győzelem/vereség mérleggel zárták a csoportkört. 

A meccs esélyese egyértelműen a sorozatban 2007 és 2010 között - egy ízben Rátgéber László irányításával - diadalmaskodó moszkvai együttes volt, amely már az első negyedben igazolta a papírformát, és jelentős, 13 pontos előnyhöz jutott. A folytatásban sem változott a játék képe, a hazaiak tulajdonképpen már a félidőre eldöntötték a találkozó sorsát (48-22).

A nagyszünet után tovább nőt a különbség, a harmadik szakaszban a magyar bajnok Sopron mindössze 5 pontra volt képes, így a negyedik felvonást hiába nyerte meg hét ponttal, végül 38-cal kikapott.

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc második meccse pénteken lesz Sopronban, a harmadiknak - ha szükséges - jövő szerdán ismét az orosz főváros ad otthont.

Az április 7. és 13. közötti nyolcas döntőben a hét párharc győztese mellett a rendező és címvédő orosz Jekatyerinburg vesz részt.

Eredmény:

 női Euroliga, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés (a sorozat honlapja szerint): 

Szpartak Moszkva (orosz)-Uniqa Euroleasing Sopron 81-43 (24-11, 24-11, 24-5, 9-16)

---------------------------------------------------------------

A magyar csapat legjobb dobói: Ciglar 15, Krnjic 10