Kétszer is kényszerleszállást hajtott végre a szolnoki kosárcsapat gépe

2014.03.13. 10:47

A Szolnoki Olaj kosárlabdacsapata szerda éjjel próbált meg hazarepülni mérkőzése után az észtországi Tartuból, de repülőgépüknek kétszer vissza kellett térni műszaki hiba miatt a repülőtérre. Nem záródtak jól az ajtók.

A bb1.hu portál az észt Tartu Postiitimes-ra hivatkozva azt írta, először a hajtóműnél lévő ajtónál jelentkezett műszaki hiba, így tizenkét perc repülés után kényszerleszállást hajtott végre a repülőgép. A hiba elhárítása után újra felszálltak, de egy másik ajtóval is gond volt, megint landolni kellett a kosárcsapat gépének. A javítás után tankolás és próbakör következett, és végül a hajnali órákban elindultak Magyarországra. Az első kísérlet még este fél 11-kor volt.

Az Eurochallenge Kupában az Olaj a Final Fourért játszik a Tartu Rockkal, a két győzelemig tartó párharc első meccsét elbukta. Csütörtök este Szolnokon egyenlíthet.