Amit a Spurs művel, arra nincsenek szavak

2014.06.13. 08:53

Az NBA-döntő negyedik meccsét is elképesztő fölénnyel nyerte a San Antonio Spurs, ezzel pedig egyetlen győzelemre vannak Tim Duncanék az újabb bajnoki címüktől. Ráadásul statisztikailag akár már bajnoknak is mondhatók, hiszen 3-1-es hátrányból soha nem állt még fel csapat az NBA nagydöntőjében.

Bár a mérkőzés ismét a Spurs fantasztikus csapatteljesítményéről szólt - tizenhárom játékosuk lépett pályára és mindannyian szereztek legalább 2 pontot, míg a Heatnél hárman is kosár nélkül maradtak -, nem lehet elmenni szó nélkül Tim Duncan fantasztikus teljesítménye mellett. A Spurs erőcsatára 10 pontot és 11 lepattanót szerzett, ezzel pedig már övé a legtöbb rájátszásban szerzett dupla dupla az NBA-történetében: Magic Johnsont előzte meg 158-cal. De a rájátszásban játszott percekben is csúcsot döntött, 30:45-öt volt a pályán, de már a 14. percben megelőzte az eddigi rekorder Kareem Abdul-Jabbart.

A Spursnél nem csak Duncan, hanem Kawhi Leonard és Tony Parker is remekelt, a San Antonio mind támadásban, mind védekezésben oktatta a Miami Heatet, ahol csak LeBron James bírta az iramot. Ő 28 ponttal zárt, a második legeredményesebb társa Chris Bosh volt 12 ponttal.

A Miami Heat edzője, Erik Spoelstra sem nagyon találta a szavaka a meccsek után. „Ők, ők, ők csak.egyszerűen remekül játszottak“ – hebegte a sajtótájékoztatón, majd hozzátette, hogy egyáltalán nem számítottak ilyen formára a Spurstől. Pedig nem is döntötték meg a harmadik meccses félidei pontcsúcsukat, ennek ellenére nagyon simán mentek előre. A szünetben már 55-36 volt a javukra - ezzel a legutóbbi két meccs első félidejét 40 pont fölötti különbséggel hozták a Heattel szemben -, a végéig sem inogtak meg, így 107-86-ra nyertek.

A Spurs már 3-1-re vezet, az ötödik mérkőzés pedig - magyar idő szerint hétfő hajnalban) saját pályájukon, San Antonióban következik majd. A Spurs mindhárom győzelme nagyon meggyőző fölényű volt, hiszen sorban 15, illetve kétszer 19 ponttal nyertek, míg a Miami egyetlen sikere 98-96 volt.