Stefánia
0 °C
3 °C

Női szakággal bővült a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia

2014.08.05. 13:16

Olyan akadémia felépítése a cél, amely az országban egyedülálló lehet – mondta Dávid Kornél a nevét viselő kosárlabda-intézmény keddi, székesfehérvári sajtótájékoztatóján, amelyen bejelentették, hogy női szakággal bővült az akadémia.

Dávid Kornél emlékeztetett arra, hogy 15 évvel ezelőtt édesapjával és a klubvezetéssel közösen olyan alapítványt hoztak létre, amely - a profi sport mellett - a kosárlabda és a mozgás szeretetére nevel. A mostani változással a kosárlabda utánpótlása egész Székesfehérváron egységes rendszerben, lányokkal kiegészülve halad tovább – tette hozzá.

Kiss János, a Dávid Kornél Kosárlabda Alapítvány elnöke kiemelte: sikeres kosárlabdás utánpótlás-nevelő bázist kívánnak felépíteni. A szakmai tudás átadása mellett a gyerekek gondozására is hangsúlyt fektetnek: pszichiáter, dietetikus, sportorvos, erőnléti edző, gyúró is segíti a fiatalokat.

Feketéné Túróczi Nóra, a Fejér Kosár SE elnöke elmondta, hogy 300-400 lánnyal foglalkoznak és örömmel csatlakoztak az akadémiához. Denk László, az akadémiához szintén csatlakozó Fehérvár Kosárlabda Club ügyvezetője közölte: a kétpólusú kosárlabda-akadémia programja egybevágott elképzeléseikkel és a lány utánpótlásról alkotott terveikkel. Nagy álmuknak nevezte, hogy Székesfehérvárnak újra első osztályú női kosárlabdacsapata legyen.

Salamon Endre, a DKKA női szakágvezetője szerint olyan munkát kívánnak végezni, hogy tisztán utánpótláskorú játékosokkal elérhessék az NBI/B-s szintet. Jelezte, hogy szeptembertől 12 csapatuk indul a különböző korosztályos bajnokságokban.

Peresztegi-Nagy Ákos, a DKKA férfi szakágának vezetője nyolc év után tért vissza a székesfehérvári utánpótlásba. Hangsúlyozta: minél több játékost kívánnak bevonni a képzésbe és szeretnék megtölteni a felnőttcsapatot saját nevelésű játékosokkal.

Mészáros Attila, az önkormányzat ifjúsági tanácsnoka elmondta, hogy a nyár folyamán a kosárlabda-szövetséggel közösen négy tornatermet újítottak fel a városban, amelyek infrastrukturális hátteret is biztosítanak a kibővült akadémiának.