Ha NBA-s vagy, jobb, ha semmit nem csinálsz szabadidődben
Paul George amerikai kosaras horrorsérülése után még mindig nem csillapodtak a kedélyek az NBA-ben.
Mark Cuban, a Dallas Mavericks tulajdonosának nyilatkozata borított ki sokakat, mert pár napja azt mondta, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a nemzetközi kosárszövetség megszedi magát a nemzetközi tornákon, miközben az NBA-nek és a játékosoknak semmi sem jut. (Az már nem került szóba, hogy ott van az NCAA, az egyetemi sportokat felügyelő szervezet, amit évek óta támadnak, mert a játékosok semmilyen juttatást nem fogadhatnak el a furcsa szabályok miatt)
A klubtulaj azt szeretné elérni, ha az NBA-seket eltávolítanák az ilyen eseményekről. A játékosok még nem, de több lap már nekiment Cubannak, rávilágítottak arra, hogy az évek során hogyan tiltották le a kosarasokat a különböző tevékenységekről.
Például évek óta tiltott, hogy a ligán kívüli eseményért pénzt kapjanak, aztán a szabadidőt szabályoztak, tilos a motorozás, a wakeboardozás és a snowboard, ezekkel mind a klubok üzleti érdekeit védték. George például most kezdte volna meg 90 milliós új szerződésének első évét, kiesésével óriásit szív az Indiana Pacers.
Eddig az NBA-sek szabadon dönthettek arról, hogy részt vesznek-e a válogatottal vb-n, olimpián; ha Cubanon múlna, akkor most ezt a jogukat is elvennék, ezért folytatódik most az egész George-ügy.
Közben a leginkább érintett Indiana Pacers igyekszik tenni valamit azért, hogy sztárja sérülése után is legyen esélyük egy értelmes szezonra. Azt szeretnék elérni, hogy egy szabály alapján kapjanak plusz ötmillió dollárt a fizetési keretükhöz, így tudnának valakit igazolni egy idényre ötmillió dollárért.
A liga kifejezetten az ilyen esetekre találta ki a vonatkozó szabályt, mivel a 24 éves George várhatóan az egész idényt kihagyja majd, ezt kell most orvosilag is bizonyítania a klubjának. Addig is a sérült kosaras igyekszik elütni az időt, a napokban érkezett meg új, 250 ezer dolláros Ferrarija.