Székely Norbert az új fehérvári férfi kosáredző

2014.11.19. 16:01

A soproni női együttessel öt magyar bajnoki címet nyert Székely Norbertet nevezték ki az Alba Fehérvár férfi kosárlabdacsapatának vezetőedzőjévé.

A székesfehérvári klub szerdán jelentette be honlapján Székely szerződtetését, hozzátéve, hogy az esti, MAFC elleni bajnoki meccsen még Góbi Henrik irányítja az együttest. Az új tréner az összecsapást a helyszínen tekinti meg, és csütörtöktől kezdi meg a közös munkát a csapattal. Székely Norbert a román Marcel Tenter helyét veszi át a kispadon, aki a múlt hét elején mondott le.

A Sopronnal az öt begyűjtött bajnoki cím mellett öt Magyar Kupa-győzelmet aratott, s az Euroliga négyes döntőjében is szerepelt szakember dolgozott korábban női szövetségi kapitányként is, az U20-as női válogatottal pedig Európa-bajnoki ezüstérmet nyert. Az utóbbi másfél évben a férfi utánpótlásban tevékenykedett a Soproni Tigrisek szakmai igazgatójaként.