Ennél rosszabb tripla még nem volt az NBA-ben
Sorban harmadszor kapott ki a jelenleg 8-12-vel álló Brooklyn Nets, ami szerda este is elképesztően pocsék formáját mutatta a Chicago Bulls ellen. De hogy mennyire volt pocsék, azt Cory Jefferson dobásánál jobb példával nem is tudnánk bemutatni.
A Nets újonca a negyedik negyed elején 77-68-as Chicago-vezetésnél próbált segíteni a felzárkózásban, de a kísérletéből óriási égés lett. Ráadásul a videón is hallható, hogy amint elengedte, valaki már a pályán kiáltotta, hogy short, vagyis rövid, és így is lett.
Jefferson persze nem maradt el a magyarázattal, a meccs után twitteren írta, hogy kicsúszott a kezéből a labda, ezért ment ennyire félre. Ráadásul mivel eddig a kilenc meccsén, amikor játszhatott a Netsben, ötből egyetlen triplája sem volt jó, úgyhogy nem lenne csoda, ha egy ideig a vezetőedző Lionel Hollins letiltaná a hárompontosokról.
*** it slipped y'all #PopcornHands #
— Cory Jefferson (@CoryJay34) December 11, 2014
A végeredmény 105-80 lett a Bulls javára, a többi szerda esti eredményt itt találják.