Gellért, Mercédesz
12 °C
16 °C

Ennyire hülye szabály miatt ritkán vesztenek kosármeccset

2014.12.16. 10:25

Időről időre felbukkan az amerikai egyetemi kosárbajnokság egyik legfurcsább szabálya, miszerint a bemelegítés utolsó 20 percében már nem szabad zsákolni. Illetve egészen pontosan ebben a szakaszban, a mérkőzés alatt, vagy bármilyen játékmegszakítás során tilos az úgynevezett halott labdát bezsákolni, vagyis azt, ami már nincs játékban.

Ezt a szabálykönyv négyes szakasz kettes pontjának 1e cikkelye mondja ki, és az előbbi ellen vétett a North Florida a Tennesse Tech ellen, így kapásból két szabaddobással indult a mérkőzés, amiket Torrance Rowe be is dobott. A végén pedig pont ez hiányzott a North Floridának, hiszen 82-80-ra kaptak ki.

north-florida
Fotó: Nam Y. Huh

Hasonló eset volt már idén márciusban is, amikor a Kansas State a Kentucky ellen játszott, de akkor nem szólt bele a végeredménybe a technikai, ahogy 2009-ben sem, amikor a St. Mary's 83-58-ra kapott ki.