Meghalt Michael Jordan mentora

2015.02.09. 20:09 Módosítva: 2015.02.09. 20:15

Febuár 7-én, Chapel Hill-i otthonában, 83 éves korában, a családja körében hunyt el Dean Smith, a North Carolina legendás edzője. A kosárlabdázás halhatatlanjai közé választott szakember 36 évig szolgálta egyetemi csapatát, pályafutása 879 győzelmével Mike Krzyzewski, Jim Boeheim és Bob Knight mögött a negyedik legsikeresebb edző volt. Kétszer nyert a North Carolinával NCAA-bajnokságot, legendás kosarasok – köztük Michael Jordan – pályafutását egyengette, halálának híréről Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke is megemlékezett.

Smith is természetesen kosárlabdázóként kezdte, első edzője az édesapja volt. Később a matematika jobban érdekelte, a sporttól azonban képtelen volt elszakadni. Olyannyira, hogy még 23 éves sem volt, amikor már egyetemi csapatának, a Kansas Citynek a másodedzőjévé választották. 1955 és 1958 között a légierő akadémiáján dolgozott, majd 1958-ban került a North Carolinához, 1961 és 1997 között főedzőként irányította a csapatot, amellyel 1982-ben és 1993-ban bajnoki címet szerzett. Nem mellékesen az 1976-os nyári olimpián az amerikai válogatottal aranyérmet nyert.

Embersége és a kosárlabda iránti szeretete, hihetetlen meglátásai, a tehetségek felfedezése vezette oda, hogy az összes keze alatt dolgozó sztár ma is meghatódva emlékezik vissza a mesterre.

Minden idők legjobb NBA-játékosa, Michael Jordan 1982 és 1984 között dolgozott vele. „Csak a szüleim voltak akkora hatással rám, mint Dean Smith. Több volt, mint egy edző, ő volt a mentorom, a tanárom, a második apám. Mindig ott volt, amikor szükségem volt rá. A tanítás számára játék volt, olyan játék, mint a kosárlabda. Az életre tanított meg minket. Elveszítettünk egy nagy embert, olyat, aki hihetetlen hatással volt a játékosokra és mindenkire, aki a kosárlabda körül mozgott.”

Olyan játékosok kerültek ki a kezei közül Jordan mellett mint Jerry Stockhouse, Vince Carter, vagy az NBA-bajnok Rasheed Wallace és Charles Scott, a Lakersszel háromszor első James Worthy, vagy a North Carolina történetének második legponterősebb játékosa, Phil Ford.

Smith 1997-ben vonult vissza, és az utóbbi öt évben sok betegség gyötörte. Családja szerint ezekkel szemben is úgy harcolt, ahogy korábban a kosárlabda meccseken. Egészen szombatig.