Utoljára a feltörekvő Jordan csinált ilyet az NBA-ben

2015.03.05. 19:38

A legtöbb szakértő ugyan úgy látja, hogy az NBA idei MVP-címe két játékos, Stephen Curry és James Harden között dőlhet el, de Russell Westbrook akkora hajrába kezdett, hogy lassan ő is kihagyhatatlan lesz az esélyesek közül (no meg természetesen LeBron James).

Az Oklahoma City Thunder irányítója ugyanis sorban negyedik meccsén hozott össze tripla duplát, vagyis volt két számjegyű pontja, asszisztja és lepattanója.

  • Február 24., Indiana Pacers, 20 pont, 10 assziszt, 11 lepattanó
  • Február 26., Phoenix Suns, 39 pont, 11 assziszt, 14 lepattanó
  • Február 27., Portland Trail Blazers, 40 pont, 11 assziszt, 13 lepattanó
  • Március 4., Philadelphia 76ers, 49 pont, 10 assziszt, 16 lepattanó

A hatalmas forma igazából nem is a Pacers ellen, hanem már az All-Star-meccs után indult, hiszen azután három dupla duplával tért vissza a Thunderbe, amit a négy tripla dupla követett. Az utóbbi sorozatot utoljára negyed évszázada, 1989 végén sikerült valakinek elérnie: Michael Jordannek, amikor még az első bajnoki gyűrűje előtt volt. Az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy Jordan akkor 7 meccsig nyújtotta a sort, 

Westbrook ráadásul elképesztő magabiztossággal és könnyedséggel viszi a mostani formáját. Elég csak ezt a szerda esti kosarat megnézni: úgy fut le előbb három embert, majd zsákol pusztító erővel két ember között áttörve, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Pedig nem az. Főleg nem pár nappal egy olyan műtét után, amivel a meccs közben behorpadt arccsontját hozták rendbe, ami miatt védő pleximaszkban kellett játszania.

Westbrook elmebeteg dolgokat művel elég lazán

Kell is a remek formája a Thundernek, a csapat másik szupersztárja, Kevin Durant ugyanis sérülés miatt nem játszik. Pedig nyerési kényszerben vannak, mert csak egy meccsel állnak jobban a Nyugati Főcsoport nyolcadik, még rájátszást érő helyén, mint mögöttük a New Orleans Pelicans.

De talán mindennél beszédesebb Westbrook formája kapcsán, hogy úgy került be az MVP-jelöltek közé két hét leforgása alatt, hogy közben LeBron James is olyan teljesítményt nyújt, amit nem nagyon láttunk tőle eddig a szezonban. Nem is csoda, hogy Westbrook nevét már az MVP-címmel együtt skandálták a szerdai meccs alatt.

És hogy egyáltalán miért akkora dolog a sorban négy tripla dupla? A Thunder-irányító előtt öt játékosnak sikerült ennyit, vagy többet egymás után összehoznia az NBA-ben: Maurice Stokesnak, Oscar Robertsonnak, Magic Johnsonnak, Michael Jordannek és Wilt Chamberlainnek. Ők öten mind bekerültek az NBA Hírességek Csarnokába.

Westbrook tripla duplája a 76ers ellen

Idén 27 pontos átlagával Westbrook vezeti a ligát, asszisztokban a negyedik 8,2-vel (csak John Wall, Chris Paul és Ty Lawson van előtte), de labdaszerzésekben is remek, abban harmadik (Stephen Curry és Kawhi Leonard mögött). Mondani sem kell, hogy pontokban, labdaszerzésekben, lepattanókban és asszisztokban is a mostani a legjobb szezonja az NBA-ben a 26 éves játékosnak.