Hardennek még az egészpályás kosár is sikerült

2015.05.26. 09:48

Miután a Golden State Warriors legutóbb rommá verte a Houston Rocketset az NBA főcsoportdöntőjében, a Warriors egyetlen győzelemre volt attól, hogy bejusson a nagydöntőbe.

Ezt akár kedd hajnalban is megszerezhették volna, de a másik oldalon volt egy James Haraden, aki hatalmasat robbantott a meccsen. A sztárkosaras eléggé nyilvánvalóvá tette a múltkori vereség után, hogy mennyire csalódott, ezt játszotta most ki magából: 

negyvenöt pont, kilenc lepattanó és öt assziszt volt a neve mellett a meccs után.

A Rockets már az első negyedben szerzett negyvenöt pontot, mezőnyből 77,3 százalékosan dobtak, kilencszer próbálkoztak hárompontossal, ebből nyolc be is jött, brutális kezdés volt. 

A második negyedben már hússzal is mentek, ráadásul a Golden State egy időre elvesztette legjobbját, Steph Curryt is, aki csúnyán a fejére esett, ezért meg kellett vizsgálni, hogy nincs-e agyrázkódása. Helyette Clay Thompson szállította a pontokat, amíg vissza nem tért, de a másik oldalon James Hardennel nem lehetett mit kezdeni, tizenhét pontja volt az utolsó negyedben, a vége 128-115-ös Houston-győzelem lett.

Volt még egy elképesztő mozzanata a meccsnek, Harden csinálta ezt is: a második negyed végén egy blokk után saját palánkja alól dobott kosarat, kár, hogy közben lejárt az idő, így nem volt érvényes az egészpályás tripla. 

Hardenék tehát életben maradtak, de 3-0-ról még senki nem állt fel korábban, a következő meccset pedig a Golden State otthonában játsszák majd a csapatok. A Warriorsnak húsz, a Rocketsnak tizenhét triplája volt a meccsen, a harminchét rekordnak számít a rájátszásban. 

Nyugati főcsoport, döntő, 4. mérkőzés:

Houston Rockets-Golden State Warriors 128-115

A párharc állása: 3-1 a Golden State javára.