LeBronék állcsúcson verték a Warriorst

2015.06.09. 19:22

Amikor Kyrie Irving a bal térdéhez kapott az NBA-döntő első meccsének hosszabbításában, úgy tűnt, véget is ért a párharc, mert bármennyire jó is LeBron James, a két legjobb társa, Kyle Love és Irving nélkül a döntőben az NBA legjobb csapata ellen nem sok esélye maradt.

Az a nem sok viszont  – legalábbis a második meccsen – éppen csak, de elég volt a Cavaliersnek a második meccsen. Ehhez viszont két, illetve talán három dolog kellett:

  • hogy LeBron James egyedül tudja áttörni a teljes Warriorst,
  • hogy a Cavaliers kocsmai verekedéssé tegye a meccset,
  • és hogy az MVP, Stephen Curry formán kívül játsszon.

Utóbbi nem teljesen rajtuk múlt, de azért volt hozzá közük rendesen. Ugyan James volt az, aki tripladuplájával rengeteget tett a győzelemért, de Matthew Dellavedova legalább akkora hős volt a meccsen, mint a Király.

Hogy az Irving helyére beszálló Dellavedova mekkorát is játszott, azt nem a saját, sokkal inkább Stephen Curry statisztikáiban kell keresnünk. A Warriors irányítója ugyanis egy pontot sem szerzett (nyolc duplát és öt triplát rontott) és négy labdát adott el akkor, amikor direktben Dellavedova védekezett rajta. A 24 éves ausztrál szó szerint az őrületbe kergette Curryt azzal, hogy egyetlen másodpercre sem hagyta élni, de ez nem újdonság tőle: a Bulls elleni főcsoport-elődöntőben Derrick Rose 22 mezőnykísérletből csak 7-et dobott be ellene, a főcsoportdöntőben az Atlanta-játékos Jeff Teague pedig 32-ből csak 9-szer volt eredményes Dellavedova ellen.

Irving kiválásával egyébként a Cavaliersnél a kezdőötös a legjobb védekező összetételű ötös is lett egyben, ésszerű volt tehát, hogy a játékukat is ehhez igazítsák. James, Dellavedova, Tristan Thompson, Timofej Mozgov és Iman Shumpert egy pillanatig sem kímélte magát, ha arról volt szó, hogy meg kell állítani a Warriorst.

„Ez a kemény osztagunk. Egyáltalán nem szép. Ha valaki azt várja, hogy szexi, látványos kosárlabdát játsszunk, csalódni fog” – mondta James a meccs után, akin látszott, hogy elképesztően sokat jelentett neki, hogy Irving nélkül is el tudták venni a pályaelőnyt a Warriorstól. Nem csoda, hogy a hosszabbítás végén elképesztő üvöltés közben vágta oda a labdát a parkettához.

A kőkemény védekezés mellett nem nagyon volt idejük a szép támadásokra, de még a túl hatékonyakra sem. A Cavs 32,3-as dobószázalékkal zárta a meccset, ami rettenetes, de mivel nyertek, nem lehet felróni nekik. James ráadásul úgy jutott 39 pontig, 16 lepattanóig és 11 asszisztig, hogy egyáltalán nem kapta meg a szupersztárokat általában megillető figyelmet a bíróktól, így a Warriors a hajrában ott ütötte, ahol érte, köztük a meccs utolsó előtti dobásánál is. Erről később az NBA is elismerte, hogy hibáztak, valóban büntetőkkel jöhetett volna James.

Az persze kérdés, hogy Dellavedova meddig tudja féken tartani Curryt, mert az kisebb csoda lenne, ha a folytatásban is 18 dobást rontana 23-ból (közte 15 triplakísérletből 13-at). De nemcsak a dobások nem jöttek Currytől, a passzai, a betörései és a megindulásai is meglepően rosszak voltak, Klay Thompson pedig hiába adott bele mindent, Curry nélkül kevés volt.

Az első meccsen a Warriors úgy alakította a játékot, hogy LeBronnak egyedül kelljen valahogy megoldania a feladatot. Ez éppen csak, de bejött, a második meccs viszont már egészen más volt. A Golden State szinte tökéletes támadójátéka akadozott, az MVP nem tudott lerázni egy kvázi ismeretlen irányítót, a Cavs harmadvonalas cseréi túljátszották a Warriors sokkal erősebb kispadját.

A folytatás (magyar idő szerint) szerda hajnalban sem lesz könnyebb a Clevelandnek, bár a hazai közönség biztos a segítségükre lesz. A játék képe viszont aligha változhat náluk (bármilyen fárasztó is ez), egy szupersztárral és közepes kiegészítőemberekkel ugyanis csak a kemény védekezésben és a Warriors kizökkentésében bízhatnak, akiknél viszont annyi is elég lenne a következő fokozathoz, hogy Curry kicsit jobban játsszon a vasárnapinál.