Kobe Bryant akkor is szívat, amikor hibázik

2016.03.23. 08:36

Egy hónapnál is kevesebb maradt Kobe Bryant NBA-s pályafutásából: a Los Angeles Lakers-legenda a szezon végén befejezi, és mivel a Lakers már nem juthat a rájátszásba, ezért ez április közepén, az alapszakasz végén lesz esedékes.

Addig is igyekszik kihozni a hátralévő meccsekből, amit lehet, szerda hajnalban a Memphis Grizzlies ellen húsz pontja volt, köztük egy olyan tripla, amit úgy hozott össze, hogy véletlenül maradt nála a labda. 

A második negyed vége felé megkapta, és egyből tovább akarta játszani Jordan Clarksonnak, de kicsúszott a kezéből. Viszont pont így lett jó, mert az ellenfél játékosai megették, hogy továbbadja a labdát, úgyhogy Kobe-nak volt ideje korrigálni, és őrizetlenül dobni egy triplát.

A Lakers-sztár a húsz pontjából tizenkettőt a harmadik negyedben szerzett, és a meccs hajrájában már a kispadon ült, mert Byron Scott edző kíváncsi volt, a többieknek hogyan megy nélküle.

Nyert az Oklahoma City Thunder is a Houston Rockets ellen, az OKC-ben Russell Westbrook tripla-duplát jegyzett 21 ponttal, 15 gólpasszal és 13 lepattanóval, az idényben ez volt neki a tizenötödik.

Eredmények:

Oklahoma City Thunder-Houston Rockets 111-107

New Orleans Pelicans-Miami Heat 99-113

Brooklyn Nets-Charlotte Hornets 100-105

Los Angeles Lakers-Memphis Grizzlies 107-100