Simon, Szimonetta
-1 °C
15 °C

Michael Jordannek csak egyetlen oka volt mosolyogni

2016.05.02. 08:59

A Miami Heat 3-2-ről megfordította a párharcot a Charlotte Hornetsszel szemben, a hetedik meccsen nagyon sima győzelmet szerzett és jutott az NBA keleti főcsoportjának elődöntőjébe.

A Miami szinte végig vezetett, már az első negyedet kilencpontos előnnyel fejezte be, de a harmadikban roppantotta meg a Charlotte-ot, 18 ponttal nyerték a negyedet Dwyane Wade-ék. Végül 106-73-re győztek.

A Charlotte tulajdonosa, Michael Jordan beletörődve nézte, ahogy simán kikap csapata, de az egyik legtöbbet idézett jelenet így is az övé lett, egykori Chicago Bulls-os csapattársa, Scottie Pippen látogatta meg a luxuspáholyban. A két csapattárs széles mosollyal és öleléssel üdvözölte egymást.

A Toronto a maga szintjén bravúrt mutatott be, 15 év után most először tudott bejutni a rájátszás második körébe. Az Indianát a hetedik meccsen ejtette ki.

A Golden State már elődöntőt játszott a nyugati főcsoportban, Stephen Curry ugyan nem játszott, de a tavalyi bajnok így is simán verte a Portlandet. Az első negyedben rögtön húsz pont előnyt szerzett a GSW, a meccsen Kyle Thompson termelte a pontokat. 37-tel zárt. A Portlandet Lillard próbálta meg tartani 30 pontjával, de a jól védekező Golden State ellen ez most kevés volt.

Eredmények:

keleti főcsoport, negyeddöntő, 7. mérkőzés:
Toronto Raptors-Indiana Pacers 89-84
    A párharcot 4-3-as összesítéssel a Toronto nyerte.

Miami Heat-Charlotte Hornets 106-73
    A párharcot 4-3-as összesítéssel a Miami nyerte.

nyugati főcsoport, elődöntő, 1. mérkőzés:
Golden State Warriors-Portland Trail Blazers 118-106