Rendőri túlkapások: Michael Jordannél is betelt a pohár

063 GYI0058295257
2016.07.26. 00:00

A politikát és közéleti témákat általában messziről elkerülő Michael Jordan kosárlegenda is megszólalt az egyre súlyosabb rendőrségi túlkapásokkal kapcsolatban, amiket rendre feketék ellen követnek el. A Charlotte Hornets NBA-csapat tulajdonosa egyoldalas nyílt levelet írt a The Undefeated nevű oldalra, ahol egyben bejelentette, hogy egy-egymillió dollárral támogat két olyan szervezetet, ami a lakóközösségek és a rendőrség kapcsolatát próbálja szorosabbra fűzni.

Jordan a levélben kitér arra, hogy mélységesen megdöbbenti az ártatlan afroamerikaiak megölése, ahogy felháborítják a sunyi, gyűlölettel teli gyilkosságok is, amiket rendőrök ellen követtek el az elmúlt hetekben. Jordan azt is megemlíti, hogy ismeri az áldozatok hozzátartozóinak érzését, hiszen 1993-ban két fegyveres megölte az édesapját, aki épp a kocsijában aludt.

A legendás kosaras a levélben azt is írja, hogy többé nem tudja tétlenül nézni a történéseket és azonnal megoldást kell találni, hogy minden etnikum ugyanolyan elbánásban részesüljön, illetve tiszteljék és támogassák a rendőrök munkáját. Szerinte ehhez békés párbeszédre és oktatásra van szükség.

Azért is különleges Jordan megnyilvánulása, mert meghatározó alaknak számít az afroamerikai közösségben, és máig az egyik legnagyobb példakép a fiatalok számára. Most viszont ő is csatlakozott azokhoz a sportolókhoz, akik a '60-as évekhez hasonlóan - amikor Kareem-Abdul Jabbar, Muhammad Ali és más színesbőrű sportolók is aktívan kiálltak a feketék jogai mellett - hangot adnak az afroamerikaiakkal szemben elkövetett rendőri túlkapások miatt. Az elmúlt időszakban olyan NBA-sztárok szólaltak fel az ügyben, mint Chris Paul, LeBron James, Dwyane Wade vagy Carmelo Anthony, aki Los Angelesben nyílt beszélgetést tart a helyi rendőrség, a civilek és a politikusok között. Több női kosárcsapat is kiállt a feketék jogai mellett, amire a WNBA először pénzbüntetéssel reagált, de a feldühödött rajongók hatására ezeket végül visszavonták.

Miért nem beszél többet Jordan?

Minden idők egyik legismertebb fekete sportolójaként, illetve sikeres vállalkozóként rengetegen elvárnák tőle, hogy többször szólaljon fel közügyekben. 2015-ben például Kareem-Abdul Jabbar mondta róla, hogy az öntudata helyett a pénzt és a kereskedelmet választotta.

Azért támadják sokan ezzel Jordant, mert 1995-ben megjelent egy könyv, amiben tényként írtak le tőle egy viccnek szánt mondatot. Azt írták, hogy azért nem támogatta Harvey Gantt Észak-Carolinai demokrata szenátor kampányát, mert "a republikánusok is vesznek sportcipőket"- utalva az ő nevével ellátott kosárcipők népszerűségére. Később kiderült, hogy ez így egyáltalán nem volt igaz, sőt, 4000 dollárral támogatta Gantt kampányát 1996-ban. Emellett pénzzel támogatta Barack Obama elnöki, illetve Bill Bradley 2000-es szenátori kampányát is.

Jordan legutoljára két évvel ezelőtt fogalmazott meg keményebb kritikát, akkor is faji megkülönböztetés miatt. Gusztustalannak és sértőnek nevezte Donald Sterling egykori klubtulajdonos feketékre tett kijelentéseit, aminek köszönhetően a szövetségnek sikerült elintéznie, hogy az üzletember a nagyobb balhé elkerülése végett inkább eladja a Los Angeles Clipperst Steve Ballmernek.

Miközben Jordant évek óta támadják, hogy nem áll ki eléggé a közösség mellett, az általa alapított, 2,8 milliárd dollárra becsült Jordan ruhamárka az egyetlen nagy multicég, aminek mindig is fekete vezérigazgatója volt, illetve az általa tulajdonolt Charlotte Hornets kosárcsapatban a legmagasabb a színesbőrű dolgozók aránya nem csak egész NBA-ben, hanem beleértve a baseballt, a jéghokit és az amerikai futballt is.

Az adományt már két héttel ezelőtt elutalták a két szervezetnek, de ez pont akkor történt, amikor bejelentették, hogy a 2017-es All-Star-gálát elviszik Charlotte-ból egy frissen elfogadott, a meleg közösséget hátrányosan érintő új szabályozás miatt. Jordan ugyanis nem akarta, hogy a média vele, és ne a melegek jogaival foglalkozzon abban az időszakban. Az Észak-Carolinában elfogadott törvény hátrányosan megkülönbözteti a transzneműek jogait, amivel sem az NBA, sem Michael Jordan nem tud azonosulni, és nem is akar. Pedig az All-Star-gála nem csak Charlotte városának, de Jordan csapatának, a Hornetsnek is komoly bevételt hozott volna.

A két évvel ezelőtti fergusoni zavargások óta az 1940-ben alapított NAACP Legal Defense Fund civiljogi szervezet az Amerikai Igazságügyi Minisztériummal szövetkezve hat városban nyitott irodát, amelyeken keresztül igyekeznek közelebb hozni a rendőröket és más szövetségi dolgozókat azokhoz a közösségekhez, amiket elvileg szolgálnak.

(Borítókép: Michael Jordan, fotó: Jim Rogash / Getty Images / AFP)