Durant kicsinálta LeBronékat a döntő első meccsén

2017.06.02. 08:37

Kevin Durant zsákolófesztivált rendezett az NBA-nagydöntő első mérkőzésén kedd hajnalban, összesen hatszor húzta be a labdát, és csapata legjobbja volt. 

A Golden State és Durant már az első két negyedben is dominált, de akkor dőlt el a meccs, amikor kijöttek a harmadik negyedre, és egy 13-0-s szériával otthagyták az útszélén LeBronékat. Egymást érték a Golden State-triplák, pontosan játszottak és a védekezés is rendben volt. 

Ezután a találkozó hátralevő részére beállt a nagyjából húszpontos különbség, mert a Cavaliers nem tudott közelebb jönni, így a vége egy 113-91-es magabiztos győzelem lett a Golden State Warriorstól, és ezzel 1-0-ra vezetnek a négy győzelemig tartó döntőben. 

Kevin Durant egész este megállíthatatlan volt, összesen harmincnyolc pontot szerzett, volt nyolc lepattanója és asszisztja, és közben egyszer sem adta el a labdát. Az első negyedben egy lövőcsellel LeBron Jamest is sikerült elfektetnie, igaz a Cavs-sztár megcsúszott, akkora lendülettel jött.

James amúgy megtette, amit tudott, huszonyolc pontot és tizenöt lepattanót jegyzett, és két asszisztra volt attól, hogy tripaduplával zárjon, az viszont belerondít az összképbe, hogy összesen nyolcszor adta el a labdát a meccsen. 

Eredmény:

döntő, 1. mérkőzés

Golden State Warriors-Cleveland Cavaliers 113-91 (35-30, 25-22, 33-20, 20-19)

legjobb dobók: Durant 38, Curry 28, illetve James 28, Irving 24

A négy győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a Golden State javára.