Triplaőrülettel kerülték el LeBronék a történelmi söprést

063 694328370
2017.06.10. 10:02

Sikerült nyernie legalább egy meccset LeBron Jamesnek és a Cleveland Cavaliersnek az NBA-döntőben a Golden State Warriors ellen, ezzel elkerülték a történelmi söprést, hiszen nem lesz meg a liga történetének első veretlen rájátszása a Warriorsnak.

LeBronék ráadásul nem is akárhogy szépítettek 0-3-ról a párharcban első győzelmükkel:

  • a szezonban ez volt a második meccs, amin a Warriors egyetlen másodpercre sem vezetett (a Lakers elleni november 4-i vereségük volt a másik),
  • 24 hárompontossal NBA-döntőbeli rekordot döntött a Cavaliers,
  • 137 pontjával a Cleveland 1987 óta a legtöbb pontot dobta döntős meccsen.

Ez volt az első meccse az idei döntőnek, ahol bejött, amit a felvezető podcastben várt Tőrös Balázs, vagyis hogy a Cleveland megpróbálja elképesztő tempóval bedarálni a Warriorst, de ehhez kellettek is a hárompontosok.

James végül a 9. NBA-döntős tripla-duplájával zárt (40 pont, 10 lepattanó, 11 assziszt), de Kyrie Irving is 40 pontot dobott, vagyis ketten megint majdnem a teljes csapat 60 százalékát jelentették. Irving jó játéka, no meg a Cavs erős kezdése jelentette a kulcsot, de ettől még a továbbra is 3-1-re vezető Warriors számít a döntő esélyesének, már csak azért, mert eddig csak három csapat jutott el a hetedik meccsig 0-3-ról bármikor a rájátszásban, de végül egyik csapat sem nyerte meg saját párharcát.

Folytatás magyar idő szerint kedd hajnali 3-kor, újra a Golden State pályáján.

Eredmény, NBA-döntő, 4. mérkőzés:

Cleveland Cavaliers-Golden State Warriors 137-116 (49-33, 37-35, 29-28, 22-20)

legjobb dobók: Irving 40, James 31, Love 23, Smith 15, illetve Durant 35, Green 16, Curry 14, Thompson 13

A négy győzelemig tartó párharc állása: 3-1 a Golden State javára.