Egy meccset muszáj lesz megnyerni

2017.06.16. 19:03

Csehország két városában, Prágában és Hradec Královéban pénteken megkezdődik a 36. női kosárlabda Európa-bajnokság, amelyen Magyarország is részt vesz. A válogatott a selejtezőben Szlovákiát, Izlandot és Portugáliát előzve jutott ki a június 25-ig tartó Eb-re.

Nem beszéltünk konkrét célokról, de extra teljesítmény lenne továbbjutni a csoportból" - mondta Stefan Svitek szövetségi kapitány. De ez amúgy nem csak a mostani Eb-re jellemző, a múlt sikereit két évtizedes sikertelenség homályosítja el.

A szovjetek mindent vittek

A magyar női kosárválogatott szinte állandó résztvevője az Európa-bajnokságok 1938 óta íródó történetének, az eddigi tornák közül mindössze csak ötre nem jutott ki. A legjobb eredményünk 1950-ben és 1956-ban két második hely. És mindkétszer a korszak legjobb csapatától, a szovjetektől kapott ki a magyar csapat.

A magyar válogatottnak van még öt bronzérme is, legutóbb 1991-ben sikerült a dobogóra állni. A két évvel ezelőtti tornán a mieink azonban már csak a 17. helyen végeztek az éppen 20 válogatottas mezőnyben (éppen a közös magyar-román rendezés miatt), amihez képest az idén csak tizenhat csapat vesz részt.

Az eddigi 35 aranyérmen tíz nemzet osztozott, szinte behozhatatlan előnnyel vezetnek az oroszok, akik mint a Szovjetunió jogutódja, már 24 aranynál járnak. A szovjetek 1950 és 1991 között csak egyszer, 1958-ban nem lettek elsők, akkor Bulgária előzte meg úgy, hogy a döntő csoportkörben 54-51-re nyert.

Ahogy említettük, eddig csak öt Európa-bajnokságon nem vettünk részt. Rögtön az elsőn, majd az utóbbi 18 évben volt több szünet is, az 1999 óta lezajlott kilenc tornából négyre nem sikerült kijutni.

A női kosárválogatott aranykora

Kétszer érhettünk volna fel a dobogó legtetejére, de kétszer is az oroszok állták az utunkat. 1950-ben éppen Budapesten, miután a csoportkörben könnyen vertük mindhárom csoportellenfelünket, Izraelt (95-13), Lengyelország (58-31) és Ausztriát is (62-22).

Az 1-6. helyért már szorosabb meccsek jöttek, kivéve a szovjetek ellen, akik mindenkit elintéztek, +222 lett a kosárkülönbségük. A magyarokat az utolsó körben verték 45-32-re. Legyőztük a franciákat (56-49), az olaszokat nagy csatában (29-28), a cseheket simán (49-32), a lengyelek elleni eredményt a csoportkörből hoztuk magunkkal.

A korabeli dokumentumok alapján a döntő így zajlott:

A zsúfolásig megtelt Sportcsarnokban megjelent Gerő Ernő államminiszter, Farkas Mihály honvédelmi miniszter, Vas Zoltán miniszter és Kiszeljov szovjet nagykövet is.

És hihetetlen jól is kezdtünk, 17:10-re, 24-16-ra is vezettünk, ez első félidő végére viszont ként pontra olvadt az előny.”

jatek-moszkvaban-2
Fotó: kosarlabdamuzeum.hu

A szünet után megtört a lendület, hiányoztak a távoli dobások, de az indításokkal is sok baj volt. Szinte egy helyben topogott a magyar csapat.  Két legjobbunk, Fekete I. és Stieberné is kipontozódott. Gyimesi János kapitány szerint is, ha két legjobbunk végigjátssza a meccset, még szebb eredmény születhetett volna.

Természetesen a verseny a béke harcos megvédésének ügyét is szolgálta.

A női válogatott Eb-meccsei 1950–2015*

Ellenfél Győzelem Vereség
Anglia 1
Ausztria 4
Belgium 4 1
Bosznia-Hercegovina 1
Bulgária 5 4
Csehország 1
Csehszlovákia 5 9
Finnország 2
Franciaország 11 5
Görögország 1 2
Hollandia 5 4
Horvátország 1
Izrael 3
Jugoszlávia 6 10
Lengyelország 7 8
Lettország 1
Litvánia 1
Moldova 1 1
NDK 1 1
NSZK 5
Németország 1
Olaszország 10 8
Oroszország 2 3
Románia 6 8
Spanyolország 5 4
Svédország 2
Szlovákia 4 3
Szovjetunió 18
Ukrajna 1 1
Összesen 92 95

Forrás: www.kosarlabdamuzeum.hu

Magyarország második ezüstérmét hat évvel később, Prágában szerezte. A 16 csapatos tornán sikerült a szovjeteken kívül mindenkit legyőzni, a csoportból a franciák (51-42), a románok (61-50) és az NSZK legyőzésével (71-39) sikerült továbbjutni. Az elődöntő csoportkörben már összefutottunk a szovjetekkel, és az erőpróba akkor 54-77-re sikerült, az olaszokat (62-41) és a lengyeleket (46-41) is sikerült verni.

Az elődöntőben drámai csatát vívtunk a csehekkel, a rendes játékidő végén 43-43 volt az eredmény. A hosszabbítás utolsó percében, 39 másodperccel a vége előtt még a csehek vezettek, de aztán Fischerné két büntetődobással megfordította a meccset 50-49-re. A döntő is jól sikerült, igaz vereség újra a szovjetektől, de már csak nyolc ponttal.

Végig fej-fej mellett haladt a két csapat, de a szovjetek a második félidőben végig vezettek néhány ponttal. A végén sok magyar személyi hiba döntötte el a meccset.

P1350159-csapatkep-gipszben
Fotó: kosarlabdamuzeum.hu

A magyar női válogatott később, a nyolcvanas évek második felében még meghatározó szerepet játszott az Európa-bajnokságon. 1991-ben pedig megnyerte hetedik érmét, azóta viszont nem sikerült a dobogóra állni. A tornát Izraelben rendezték, és a kvalifikációt sikeresen vívtuk meg és a házigazdával együtt jutottunk a nyolcasdöntőbe.

A bolgárokat (76-64) és Izraelt (74-62) legyőztük, csak Csehszlovákiától kaptunk ki (91-61), de addigra már eldőlt, hogy a csoport első helyén lépünk tovább. Most nem volt szerencsénk, mert megint a szovjetek jöttek az elődöntőben, 13 pontos különbség és 80-93-as vereség lett a vége. A bronzért viszont a csoportkörben már legyőzött Bulgária következett.

Sikerült az elején túltenni magunkat a szovjetek elleni vereség sokkján, és már a 10. percben vezettünk, a szünetben pedig öt pont volt az előny. A második félidőben a sérült Balogh Judit is kapott már pihenőt, a két legjobb bolgár meg kipontozódott. 63-59-nél kétszer is eladtuk a labdát, de kétszer is sikerült kivédekezni, így 65-61 lett a végeredmény. Akkor még nem tudtuk, hogy egy

jó időre lezártuk a 80-as évek kiváló sorozatát, amikor is három Eb-bronz került a lányok nyakába.

A sorsolás nem nekünk kedvezett

A mostani tornán sem lesz egyszerű feladata a magyar csapatnak, az előző Európa-bajnokságon harmadik Spanyolország, az örök rivális, házigazda Csehország, valamint az első Eb-jén 1995-ben egyből aranyat nyerő Ukrajna lesz a csoportellenfél.

A három csapattal szembeni Európa-bajnoki örökmérleg sem túl sok bizakodásra ad okot, egyedül a spanyolokkal szemben pozitív, de őket az utolsó három meccsen egyszer sem vertük

Ukrajna

  • 55-75, 57-56
  • 2 meccs         1 győzelem         1 vereség

Csehország

  • 49-32, 36-65, 38-48, 50-49, 52-74, 39-43, 52-54, 55-64, 60-80, 70-77, 67-66, 103-76, 75-67, 61-91, 55-57
  • 15 meccs        5 győzelem          10 vereség

Spanyolország

  • 64-60, 79-72, 94-64, 78-65, 108-105, 70-84, 60-71, 59-71, 46-69
  •  9 meccs         5 győzelem          4 vereség

Egy meccset muszáj megnyerni

A szövetségi kapitány az MTI-nek azt mondta, három meccsen egy győzelemre van szükség a továbbjutáshoz. „Nem lesz egyszerű, és nyilván nem a spanyolok elleni pénteki nyitányon számolunk győzelemmel, de arra a mérkőzésre sem úgy megyünk ki, hogy eleve feladjuk"

A kapitány kilenc felkészülési meccsből az első ötöt elvesztette, a többi négyet pedig megnyerte a csapat, és elsősorban az utóbbi eredmények fontosak.

„A szlovénok ellen 14 játékost forgattam a pályán, hogy lássam, mire képesek. Később jött a finomhangolás, amikor több percet kaptak azok, akikre biztosan számítok az Eb-n. Jó volt látni, ahogy kétszer alaposan elvertük a szlovákokat, akikkel nemrég még kiélezett találkozókat vívtunk" - mesélte Stefan Svitek.

A 2015 februárjában kinevezett 50 éves tréner a tavaly honosított amerikai Vandersloot Courtney kapcsán kiemelte, nem jelentett komoly hátrányt az, hogy a 28 éves "légiós" viszonylag későn csatlakozott a kerethez.

„Rendkívül intelligens játékosról van szó, akit könnyű beépíteni, ő a világ egyik legjobb irányítója. Sokat elárul róla, hogy a török bajnoki döntő legjobbjává választották májusban. Az egyetlen probléma az időeltolódás volt, mivel Chicagóból érkezett" - jelentette ki Stefan Svitek.

Az Európa-bajnokság legfontosabb információi

A válogatott keret tagjai és az idénybeli statisztikájuk

Meccs Büntető 2 pontos 3 pontos Lepattanó Blokk
41 Dubei Debóra (Uniqa Sopron) – hátvéd
20 6/6 30/52 11/38 51 5
4 Fegyverneky Zs:ófia (Uniqa Sopron) – hátvéd
18 39/48 51/70 6/20 51 7
44 Határ Bernadett (Uniqa Sopron) – center
20 32/39 47/86 0/0 76 16
6 Licskai Zsófia (PEAC Pécs) – erőcsatár
20 31/35 47/103 1/5 70 5
5 Raksányi Krisztina (PEAC Pécs) – hátvéd
20 24/25 53/106 25/85 50 5
51 Zele Dorina (PEAC Pécs) – hátvéd
19 19/26 40/74 6/20 42 13
7 Simon Zsófia (CMB Cargo Uni Győr) – bedobó
17 17/30 80/147 27/76 55 4
10 Varga Zsófia (CMB Cargo Uni Győr) – erőcsatár
17 11/16 45/67 4/12 43 6
11 Medgyessy Dóra (VBW CEKK Cegléd) – irányító
20 73/95 74/134 11/42 103 7
15 Nagy-Bujdosó Nóra (VBW CEKK Cegléd) – bedobó
20 31/41 69/135 40/107 149 15
12 Vandersloot Courtney (Yakin Dogu Üniversiti - Törökország) – irányító
32 78/86 169/320 49/124 170 8
14 Krivacevic Tijana (Gime Universiti - Törökország) – erőcsatár
22 40/70 82/173 6/36 115 9

A magyar válogatott meccsei

  • Június 16., péntek, 20:30, Hradec Králové: –Spanyolország
  • Június 17., szombat, 18:00, Hradec Králové: –Csehország
  • Június 19., hétfő, 12:30: Hradec Králocé: –Ukrajna

A többi csoport beosztása

B csoport (Királyvárad): Fehéroroszország, Törökország, Szlovákia, Olaszország

C csoport (Prága): Szerbia, Franciaország, Görögország, Szlovénia

D csoport (Prága): Montenegró, Oroszország, Lettország, Belgium

A csoportgyőztes közvetlenül bejut a negyeddöntőbe, a második és harmadik csapat nyolcaddöntőt vív a B csoport harmadikjával és másodikjával, míg a negyedik befejezi szereplését.

A nyolcaddöntőket június 20-án rendezik, majd a negyeddöntőktől már csak a prágai O2 Arena lesz a helyszín.

Az Eb utolsó szakasza 22-én kezdődik el a negyeddöntőkkel, az elődöntőt 24-én, a bronzmérkőzést és a döntőt pedig 25-én rendezik.