Hanga Ádámnak valamit ígért a Spurs, de nem tartotta be

2017.08.23. 16:06

Kedden jelentették be hivatalosan, hogy Hanga Ádám a spanyol sztárcsapatnál, a Barcelonánál folytatja pályafutását, de szerda délutáni közleménye azért érdekes, mert a meghiúsult NBA-s lehetőségről is szó esik benne. 

"Profi sportolóként az embernek időnként változásra van szüksége, hogy fejlődjön. Szóval amikor jön egy lehetőség, akkor meg kell ragadni. Mint például amikor a Spurs szerződést garantált nekem és egy helyet a csapatban. Mindenki tudja, hogy az elsődleges célom az NBA-be szerződés volt. Nyilván nagyon csalódott vagyok, hogy ez nem jött össze.

De ez így működik az NBA-ben, az ígéreteket nem mindig tartják be, ezt észben tartom majd. 

A közleményben megköszönte az elmúlt két évet a Baskoniának, majd kitér arra, hogy nagy örömmel csatlakozik a világ egyik legnagyobb klubjához, a Barcelonához. 

Mielőtt eldőlt, hogy Hanga nem megy a Spurshoz, arról lehetett hallani, hogy elsősorban az argentin sztártól, Manu Ginobilitől esetleges visszavonulásától függ, hogy a magyar kosarast visszarendelik-e. Ginobili viszont úgy döntött, hogy még egy évig marad az NBA-ben, és Hangára végül nem tartott igényt a Spurs.

Érdekes az is, amit a Sport24-nek nyilatkozott Hanga a történtekkel kapcsolatban. "Azért esett nekem rosszul, mert már lakásokat mutogattak, hogy esetleg hol fogok lakni. A nyári terv arról szólt, hogy nem megyek korábban a válogatotthoz, mert úgy volt, hogy akkor már kint leszek az egyéni képzések miatt. Ezért esett az egész rosszabbul, mert fel voltam készülve, és az volt a fejemben, hogy ott leszek az NBA-ben. Nagyon nehéz volt elfogadni, hogy ez nem fog megtörténni" - mondta a Digi Sport műsorának.

És megemlítette azt is, hogy miért igazolt a Barcelonához. "A kezemet beraktam a tűzbe, hogy ott leszek San Antonióban, mert amit én elértem idén egyénileg, annál többet már nem nagyon tudok. Persze megpróbálom. Azért igazoltam a Barcelonához, mert itt nagyobb esélyem lesz arra, hogy spanyol bajnokságot, kupát, vagy akár Euroligát nyerjek."

A magyar válogatott kosaras három évre szerződött a csapathoz. Az NBA-s lehetőség előtt sem zárult még be a kapu, 1,8 millió dollárért kivásárolható lesz a szerződéséből. 



  • Hírek
  • Bankszámla