Előd
6 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Hangát több NBA-csapat is vitte volna

DIOx3AfWsAAj YF
2017.08.28. 20:21

Újabb részletek derültek ki arról, hogyan is nem került végül Hanga Ádám az NBA-be. A magyar válogatott kosárlabdázó és ügynöke, Lóránt András a Digi Sport adásában beszélt az ügyletről, elárulva, hogy két NBA-csapat is szerette volna megszerezni Hangát, ám a játékjogait birtokló San Antonio Spurs nem volt hajlandó megválni a magyartól, még úgy sem, hogy a 2017-18-as szezonban sem tudnak játéklehetőséget adni a 2011-ben draftolt játékosnak.

Mint fogalmaztak, a Spurs elhitette Hangával, hogy az NBA-ben szerepelhet, ám ebből nem lett semmi. "De ezt el is kell már engednem, mert nekik köszönhetem, hogy most a Barcelonában játszom" – fogalmazott Hanga, aki múlt héten, a Barcelonába igazolása után keményen odaszólt a San Antoniónak pont a hitegetés miatt.

 "Az egyik oldalon van Hanga Ádám, a másikon a Barcelona - 2020-ig együtt. Még most kimondva is kiráz a hideg. Ilyen nem sokszor történik - úgy, hogy 6-7 héten keresztül tárgyaltunk, hogy tavaly nyáron is meg akarták szerezni, és hogy minden szakember azt mondja, most lett európai Final Four-esélyes a Barcelona" - fogalmazott Lóránt András.

 Hanga hozzátette, ha marad a Baskoniában, az adók miatt 35 százalékkal több pénzt keresett volna. "Nem a pénz volt az elsődleges szempont, hanem az én karrierem és a családomnak az élete."