Megverte Romániát, biztosan nyolcaddöntős a magyar csapat a kosár-Eb-n

DSC 4255
2017.09.05. 21:28 Módosítva: 2017.09.05. 21:24

Románia ellen Kolozsváron, idegenben kellett megszereznünk a győzelmet a férfi kosár-Eb negyedik meccsén, hogy továbbjuthassunk a nyolcaddöntőbe.

A csarnokban volt egy nagyobb magyar tábor, de többségben voltak természetesen a román drukkerek, akik biztatták is rendesen a csapatukat.

Idegesen indult a meccs, szokatlanul sokáig volt 0-0, majd a románok kapták el jobban a fonalat, 12-7-re elmentek. De jött Vojvoda hármasa, és ez nagyot lökött rajtunk. Akkorát, hogy remek hajrával 16-15-re fordítottunk a negyed végére, először, és a legjobbkor vezettünk a meccsen, az első pihenő idején.

Nem volt meg az a lendület, mint a csehek ellen, a távoli dobások egyáltalán nem jöttek, de jól kezeltük a szituációkat, és kontrolláltuk a meccset.

A második negyedben pedig még inkább, igaz, most is csak egy hármas jött össze, Hangától, ám az akciókat többnyire jól fejeztük be, és a negyed végére megszilárdítottuk az előnyünket, 38-32-re vezettünk.

A nagyszünet után a románok erősítettek, de a legjobbkor jött egymás után Hanga 14., 16. és 18. pontja, majd Vojvoda hozta a 46. pontunkat. Ekkor vezettünk először 10 ponttal, a harmadik negyed negyedik percében.

Kicsit megakadtunk 49-nél, egy triplával és egy büntetővel egy pontra megközelítettek a románok, ám ekkor Hanga bedobta a harmadik hárompontosunkat a meccsen, és újra megnyugtatta a csapatot. Ekkor járt 22 pontnál a Barcelona játékosa.

Parádé lett a negyed befejezése: Vojvoda két másodperccel a vége előtt eresztett el egy távolit, 60-52-vel fordultunk az utolsó negyedre.

Amit ugyanilyen jól is kezdtünk, és 65-53-ra, 12 ponttal léptünk el, ami a legnagyobb különbség volt a meccsen. Innen remekül tartottuk a 10 pontot, Eilingsfeld öt perccel a vége előtt labdalopás után zsákolt, újra 11-gyel mentünk.

Mandache két büntetőjével 4 percnél 7 pontra jöttek a románok, de Eilingsfeld akkora hármassal felelt, hogy a háló majdnem leszakadt. Újabb kosárváltás, Vojvoda 24. pontja után 74-65 volt, az órán 2:32 maradt.

Jól szorítottuk ki az ellenfelet, az óra ekkor már nekünk dolgozott, kezünkben volt a meccs, a románoknak teperniük kellett. Keller viszont megszerezte a lepattanót, majd Moldoveanu ütött Hanga kezére, fault: egyet bedobott, 75-65, a 10 közte nagyon jól festett. (Moldoveanu, a legjobbnak tartott román játékos öt pontnál járt.)

67-re szépítettek gyorsan, de már csak 1:10 volt az órán. Popa büntetőjével 75-69 lett, majd azonnal labdát szereztek - faultgyanúsan, Vojvodát ütötték -, 1:03-mal a vége előtt 75-71-re feljöttek a románok, ez már veszélyes volt.

Allen hármasa rossz lett 43 mp-cel a vége előtt, de

Hangára faultot fújtak, két büntetőt dobhatott: bedobta mindkettőt, 77-71-re vezettünk.

Popa dobása lejött a másik oldalon, Vojvoda leszedte, ezzel megnyertük a meccset, főleg, hogy Vojvoda dobhatott büntetőket. 79-71, mindkettőt bevágta.

Fél percük maradt a románoknak 8 pontra. Időt kértek, de a tripla lejött, Allen felszedte, és most ő dobhatott büntetőket, mivel azonnal faultolták. Allen egyet dobott be, 80-71 lett a vége. Győztünk.

A nyolcaddöntőbe jutásunk 100 százalék, a 16 között Isztambulban fogunk játszani. A csapat negyedik helyen áll a csoportban, és a spanyolok elleni utolsó csoportmeccs után is ott fog maradni, az pedig továbbjutást érő hely.

"Fizikális meccs volt, rengeteg faultot kaptunk, de ez egy ilyen sport. Győzelem, nem kell magyarázkodnunk. A végén a büntetőket bedobni nem volt nagy valami,

vezettünk, szóval a nyomás nem volt vészes. Most megyünk Isztambulba, és próbálunk ott is nyerni

- mondta Hanga Ádám az M4-en.

"Tudjuk, hogy ezt a csapatot nekünk kell húzni, nem egyszerű, de megfelelünk neki" - tette hozzá a meccs másik legjobbja, Vojvoda Dávid.

Magyarország-Románia 80-71 (16-15, 22-17, 22-20, 20-19)

C csoport, 4. forduló:

A magyar pontszerzők: Vojvoda 26, Hanga 25, Allen 10, Eilingsfeld 5, Perl 4, Keller 4, Karahodzsics 3, Kovács 2, Ferencz 1

Spanyolország-Horvátország 79-73 (21-20, 17-12, 15-22, 26-19)
Montenegró-Csehország 88-75 (24-17, 25-17, 29-21, 10-20)

Az állás: 1. Spanyolország 8 pont, 2. Horvátország 7., 3. Montenegró 6 (292-298), 4. MAGYARORSZÁG 6 (271-283), 5. Csehország 5, 6. Románia 4