A passzolás Michelangelója 30 évesen elért az NBA-be

1910819-40212141-2560-1440
2017.10.19. 16:10

Övé volt a legjobb passz, amit éltemben láttam, még tavaly nyáron. A hárompontos vonalról tört be, aztán a palánk alól hajszálpontosan tette oda egy csapattársának a feje fölött egy kinti dobáshoz. Totál megetetett, csak pörögtem egy helyben, azt sem tudtam, mi van.

Ha az ember játékát így jellemzi a 2014-es MVP, 2017-es bajnok Kevin Durant, az elég komoly dicséretnek számít. Durant nem másról, mint Milos Teodosicról beszélt, akit a riói olimpián látott testközelből játszani. A szerb, akit a világ legjobban passzoló kosarasának tartanak, 30 évesen jutott el az NBA-be, péntek hajnalban pedig a Los Angeles Lakers ellen első tétmeccsét játssza majd a Los Angeles Clippersben.

Ez volt az a passz, még az olimpiai csoportkörben, az Egyesült Államok ellen 94-91-re elvesztett meccsen.

Teodosic persze csak az NBA-ben lesz új arc – és újonc 30 éves kora ellenére –, kosaras körökben azért nem nagyon kell bemutatni.

A 196 centis, 89 kilós játékos a szerbiai Valjevo két csapatában kezdte pályafutását, majd az FMP Železniknél kapta első profi szerződését. Velük nyert két szerb kupát, miközben ő lett a 2007-es U20-as Európa-bajnokság legértékesebb játékosa (MVP) is. Hamar felfigyeltek rá, az Olympiakosz meg is szerezte 2007-ben. A görögökkel két kupát nyert, mindkétszer (2010-11) ő lett a kupa MVP-je, de 2010-ben az Euroliga legértékesebb játékosának is öt választották.

A csúcsra igazán viszont csak az orosz sztárcsapattal, a CSZKA Moszkvával ért fel. 2011-ben került hozzájuk, második évétől kezdve sorban hat bajnoki címet nyert velük, kétszer ő volt a rájátszás MVP-je, 2016-ban pedig Euroligát is nyertek. A szerb válogatottal 2009-ben Eb, 2014-ben vb, 2016-ban pedig olimpiai ezüstérmet nyert.

Nem egy dobás az egész ember

Szó sincs arról, hogy Teodosic egy fontos meccsen egy jó passzal villant volna csak, és ez hozta meg neki a világhírnevet. Elég csak megnézni ezt a videót, mit csinált még az Olympiakoszban, a CSZKA-ban és a szerb válogatottban a 2016-os olimpiáig.

De ha ennyire jó, miért csak 30 évesen került az NBA-be? A válasz egyszerű: nagyon gyenge védekezésben, ami még a viszonylag jó dobásai ellenére is nagy hiányosság lehet az NBA-ben. Emellett az is gond lehet, hogy soha nem játszott még 82 meccses szezont, kérdéses, hogy bírja-e majd végig az idényt. És van még egy probléma vele, de erről picit később.

Régóta várták már, nem okozott csalódást

Teodosic NBA-érkezését nem csak a szurkolók várták nagyon. A 2016-os szezon indulása előtt a 30 csapat (sport)igazgatójának nagy része ezt mondta, hogy Tedosic a legjobb nemzetközi játékos az NBA-n kívül. Egy év múlva, vagyis idén már nem szavazhattak rá, mert a Los Angeles Clippers egy kétéves, 12 millió dolláros szerződéssel megszerezte, Teodosic pedig nem is okozott csalódást.

A Clippers előtt azért többek is megpróbálták már leigazolni, 2014-ben a Minnesota Timberwolves kínált neki két évre 5 millió dollárt – pont akkor, amikor Teodosic még a CSZKA-ban játszva rommá alázta a Timberwolvest egy felkészülési meccsen), 2013-ban pedig a Memphis Grizzlies adott volna neki ugyanennyit, de a szerb inkább maradt Moszkvában. A 2014-ben kötött CSZKA-szerződése miatt nem is kereshették az NBA-ből, viszont amint lejárt 2017-ben a megállapodás, ment Amerikába.

És nem mondhatjuk, hogy szégyenlősen kezdett volna, a Toronto Raptors ellen egyből nyolc – nem is akármilyen – asszisztot osztott ki.

Mind közül erre a majdnem egészpályás csodára hívnánk fel a figyelmet:

Négy meccset játszott az alapszakaszban, 22 assziszttal zárt, egy meccsen tíz pont fölé is ment, vagyis nagyjából hozta azt, amit vártak tőle, már persze a látványon felül.

Itt térnénk vissza a fentebb még nem részletezett gondra. A szezonelőzetes podcastben mutatott rá Tőrös Balázs, a Sport TV szakértője, hogy Teodosicon már most látszik, félig a róla készülő videókkal a fejében játszik a pályán, és jobban érdekli egy Twitter-bomba mozdulat, mint hogy a csapata hasznára legyen.

Persze ez kezelhető. A Clippersben jó helyre került, a liga egyik legjobb irányítója, Chris Paul épp eligazolt tőlük, amikor a szerb érkezett, így biztos, hogy sokat lesz majd nála a labda. A játékára vevő társak is vannak, a center DeAndre Jordan, illetve a zsákolókirály erőcsatár Blake Griffin is örömmel fogadja majd az indításait, nem véletlen, hogy sokan már a Los Angeles-i alley-oop-éra, vagyis a Lob City másodvirágzásaként titulálták a 2017-18-as idényt Toedosic érkezése miatt. Az első 2011-ben, Chris Paul érkezésével indult, és ilyen jelenetekhez vezetett: