Egyszerre állították ki Curryt és Durantet, már két vereségnél a Warriors

2017.10.22. 08:45

Harmadik meccsén második vereségét szenvedte el a címvédő Golden State Warriors hajnalban, amelyből két sztárjátékosát, Stephen Curryt és Kevin Durantet is kiállították a Memphis Grizzlies elleni meccsen.

A két eset összefügg: Curry 107-97-es hátránynál, 43,6 másodperccel a vége előtt vágta hozzá a fogvédőjét a bíróhoz, vagyis nem meglepetés, hogy kiállították. Durantet is ekkor küldték le, valószínűleg reklamálhatott. Currynek egyébként az nem tetszett, ahogy Mike Conley odaütött, miközben a palánk felé tört.

A meccs után a Warriors vezetőedzője, Steve Kerr elég szarkasztikus volt, azt mondta, elfogadhatatlan, felháborító, amit Curry művelt, legalább nyolc, de talán tíz meccsre el kellene tiltani, mert veszélyt jelentett a lelátón ülő ezrekre.

A címvédő Warriors három meccs után egy győzelemmel és két vereséggel áll, vagyis nem épp úgy indult a szezon, ahogy szerették volna. Kikapott viszont a Cleveland Cavaliers is, LeBron Jamesék az Orlando Magickel nem bírtak.

  • A Toronto Raptort DeMar DeRozan nagy hajrájával – 30 pont az utolsó 26 percben – verte a Philadelphia 76erst,
  • Giannis Antetokounmpo karriercsúcsot jelentő 44 pontot szórt a Milwaukke Bucksban a Portland ellen megnyert meccsen,
  • Russell Westbrook viszont csak 6 pontig jutott az Oklahoma Cityben, őket a Utah Jazz verte.

Eredmények

  • Philadelphia 76ers-Toronto Raptors 94-128
  • Orlando Magic-Cleveland Cavaliers 114-93
  • Indiana Pacers-Miami Heat 108-112
  • Detroit Pistons-New York Knicks 111-107
  • San Antonio Spurs-Chicago Bulls 87-77
  • Dallas Mavericks-Houston Rockets 91-107
  • Golden State Warriors-Memphis Grizzlies 101-111
  • Portland Trail Blazers-Milwaukee Bucks 110-113
  • Sacramento Kings-Denver Nuggets 79-96
  • Oklahoma City Thunder-Utah Jazz 87-96
  • Phoenix Suns-Los Angeles Clippers 88-130