Etelka, Aletta
-5 °C
0 °C

A kosárlabdának befellegzett: vicc, amit Ballék csinálnak

2018.01.29. 10:09

LaVar Ball a csúcsra ért: a saját fiai kosárlabda-karrierjéből élő trollt az általa alapított kosárlabda-bajnokság utolsó meccsén vezetőedzőnek nevezték ki a litván Vytautaszál, hogy az ott játszó két fiából hőst csináljon. 

A médiafigyelmet remekül kihasználó családapa azután vitte el a gyerekeit Litvániába, hogy összetűzésbe került Kaliforniában azok egyetemi, illetve középiskolai csapatával, és úgy gondolja, hogy ő sokkal jobban fel tudja készíteni őket az NBA-draftra.

Ezt a cirkusz koronázta meg vasárnap. A meccs előtt egy zavarbaejtő beszédet tartott a kosarasoknak: "játsszatok gyorsan, élvezzétek, és rúgjátok szét a seggüket" felkiáltással, aztán a két fiára húzta fel a 151-120-ra megnyert meccset, nem egy olyan pontszám eleve, ami az európai kosárlabdában megszokott lenne. 

A 16 évesen profi LaMelo Ball összesen 40 ponttal, 11 lepattanóval és 10 assziszttal, vagyis tripladuplával zárta a mérkőzést, míg három évvel idősebb bátyja 31 pontot tett hozzá. Volt olyan jelenet is, amikor összejátszottak: LiAngelo adta fel a labdát egy alley-oopra a testvérének. 

A csapat veretlenül zárta a Ball által indított sorozatot, ahol a Vytautasz legjobb játékosai nem játszottak valami sokat, nehogy ellopják a show-t a testvérektől. 

A legidősebb Ball testvér, Lonzo, a Los Angeles Lakersben kosarazik, az idei drafton a második helyen vitte el a sztárcsapat. 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!