Márk
13 °C
28 °C

Hiába Király, minden vágya nem teljesülhet

GettyImages-869172858
2018.03.02. 20:21
Február utolsó hetében LeBron James lett az NBA első játékosa, aki 30 ezer pont, 8 ezer assziszt és 8 ezer lepattanó fölé jutott. Ez James elnyűhetetlenségét mutatja, 33 évesen közel olyan számokat hoz, mint a négy MVP-szezonjában. De mégsem ezek miatt beszélnek leginkább LeBronról, hanem azt találgatják, hogy hova igazolhat a nyáron. De biztos egyáltalán, hogy megy, és ha igen, hova?

Az biztos, hogy LeBron James szerződése lejár a 2018-as szezon végén, és fontos döntést kell meghoznia. 33 évesen még olyan formában van, hogy kérhessen maximum szerződést, és felhagyjon az eddigi 1+1 éves gyakorlattal, vagyis némi biztonságot, tehát egy többéves szerződést válasszon a jövőre nézve. Az NBA szabályai alapján, ha Clevelandben marad, 200 millióért írhat alá, ha eligazol, 150 millió dollár lehet a maximális fizetése négy évre.

LeBront ismerve még úgy sem a pénz lesz a döntő érv, hogy az elmúlt években pont a fizetésmaximalizálás miatt írt alá csak 1-1 évre, hogy a következő nyáron a növekvő fizetési plafon miatt még több pénzt kaphasson.

150-200 millió azért így is rengeteg pénz, de már nem megy rá annyira minden centre, mint korábban. Persze, ha 33 évesen maximumszerződést kapna, az úttörő lépés lenne – részben ez is LeBron célja, hogy megmutassa a következő generációknak, hogy 33 évesen is lehet sok pénzt keresni az NBA-ben, és nem csak a levezetésre gondolni.

De ha nem a pénz, akkor mi számít LeBronnak?

LeBron, vagy ahogy az NBA-ben becézik (és becézteti is magát), a Király ugyan sosem tett félreérthetetlen kinyilatkoztatást arról, mit is szeretne, az elejtett megjegyzéseiből azonban nagyon jól körülhatárolható az a három-négy forgatókönyv, ami szóba jöhet. Ezeket szedte össze nemrég a Bleacher Report, vagyis James szavai támasztják alá, hogy mit is hozhat a jövő Jamesnek.

De hiába Király valaki, minden vágya így sem teljesülhet, LeBron ugyanis szeretne

  • médiabirodalmat építeni Los Angelesben,
  • kapni (még) egy maximumfizetéses szerződést,
  • a Cavaliers tulajdonosát utáló családja kedvére tenni,
  • lehetőleg minél több banánhajós haverjával (erről majd később) együtt játszani,
  • addig a ligában maradni, hogy együtt játszhasson a fiával,
  • úgy játszani tovább a ligában, hogy már senkinek nem kell semmit bizonyítania.

Nem feltétlenül ebben a sorrendben.

Látható, hogy ez így együtt soha nem teljesülhet, egy részét viszont megvalósíthatja.

Az régóta nem titok, hogy LeBron ha nem is gyűlöli, de legalábbis utálja a Cavaliers tulajdonosát, Dan Gilbertet. Főleg azóta, hogy amikor James 2010-ben lelépett Miamiba, Gilbert igen kemény, kicsit rasszista hangvételű levélben szállt bele Jamesbe, önzőnek, hűtlennek és egy gyáva árulónak titulálta, a tüske pedig a 2014-es visszatérés ellenére megmaradt a szupersztárban.

Amikor 2014-ben James visszatért, tulajdonképpen ő tette félre az ellentétet, hogy bajnoki címet nyerjen Clevelandnek. Ezt megtette, a legfontosabb dolgot tehát kipipálta, de a helyzet ettől még megoldatlan, sőt, ha lehet, a háttérben tovább mérgesedett. Például azzal, hogy Gilbert elűzte a csapattól azt az általános igazgató David Griffint, akiben LeBron maradéktalanul megbízott, már csak azért is, mert lényegében minden kérdést megvitatott vele, és csak LeBron áldásával történhetett minden játékosmozgás. Griffin eltávolításával újra a tulajdonos Gilbert van nyeregben, és hogy megmutassa, ki a főnök, valószínűleg nemet mondana LeBron kérésére, miszerint az új szerződésében is legyen egy záradék, hogy nem cserélhetik el, ez pedig elég lehet ahhoz, hogy szedje a sátorfáját.

Gilbert előkerült abban a 30 perces dokumentumfilmben is, amit a LeBron által is támogatott Uninterrupted készített, és amiben LeBron két üzlettársával, Rich Paullal és Maverick Carterrel, a rapper 2 Chainzzel, a korábbi NBA-játékos Charles Barkley-val és a mostani NBA-s Draymond Greennel vitatkoznak különböző témákon. Amikor Gilbert levele kerül szóba, LeBron indulatosan szidja a tulajdonost, majd elmondja, hogy az anyja és felesége is hevesen ellenezte, hogy visszatérjen a Cavaliershez.

Most, hogy megvan a clevelandi bajnoki cím, lehet, ideje kiengesztelni a családot.

Persze menet közben a Cavaliers nem tétlen, hiszen senki nem akar elveszteni egy akkora játékost, mint LeBron. A februári cserehatáridőnél alaposan felforgatták a keretet. Utána két nagy győzelemmel kezdtek az új csapattal, a folytatás viszont már vegyes lett: az új arcok sem váltották meg a világot, még akkor sem, ha láthatóan sokkal nagyobb kedvvel játszanak.

Minden azon múlhat, hogy a Cleveland hányadik helyen jut be a rájátszásba, és ott mire megy – a február végi állás szerint a 3. helynél előrébb nem nagyon zárnak, de lejjebb még csúszhatnak. Ha nem jutnak döntőbe, vagy hamar kiesnek a rájátszásból, LeBron gond nélkül megy tovább oda, ahol sikeres lehet, hiszen eddig is az volt a képlet, hogy ha nem raknak köré esélyes keretet, akkor majd keres magának.

De hol lehet még sikeresebb 33 évesen?

Lényegében ott, ahol csak akar, hiszen ő LeBron James, bármelyik csapat csinálna neki helyet a fizetési plafon alatt, ha őket választaná.

Kézenfekvő, hogy Los Angelesben folytassa a Lakersnél. LeBron filmes és média cégei Los Angelesben vannak – igaz, ezeket az elmúlt években is gond nélkül irányította az ország másik feléről –, de december óta már két óriási háza is van a városban, összesen 44 millió dollár értékben, ebből a másodikat 23 millióért vette, vélhetően nem dísznek.

Ugyan a Lakers a mostani fiatal keretével nem számít az esélyesek közé, de pont a februári, Clevelanddel lefolytatott csereügylettel szabadítottak fel rengeteg pénzt. Hogy mennyit? Pont annyit, amennyi két maximumszerződéshez kell: egy LeBronnak, egy pedig annak a szupersztárnak, aki esetleg megy mellé.

Két extraklasszissal már a Lakers is labdába rúghatna, és ha visszavinné őket a playoffba, netán egy döntőbe – újabb bajnoki címről azért még ne fantáziáljunk –, vagyis újra felemelné a Lakerst, az elég sokat adna LeBron NBA-örökségéhez.

Lehetséges társakból pedig akad pár, hiszen 2018 nyarán, a szezon végén lejár (vagy játékosopció miatt felbontható) például Chris Paul, Carmelo Anthony, Paul George, DeAndre Jordan, vagy épp a nemrég súlyos sérülést szenvedő DeMarcus Cousins szerződése.

A fenti nevek közül kiemelnénk Chris Pault és Carmelo Anthonyt, LeBron két közeli jóbarátját, az úgynevezett Banánhajó-klub tagjait. A dolog egy 2015-ös képre vezethető vissza, amin James, Paul, illetve a már James mellől elkerült Dwyane Wade együtt nyaralnak. Ide vehető az James egyik legjobb barátjaként számon tartott Anthony is – róluk mondta azt LeBron, hogy karrierje végén jó lenne lehetőleg minél többjükkel egy csapatban játszani, csak jól érezzék magukat a pályán.

Remélem, hogy mielőtt visszavonulunk, még játszhatunk együtt legalább egy, de akár két-három szezont is. Én, Melo, D-Wade és CP, egy év tuti van bennünk így. Bőven áron alul is aláírnék, hogy ezt összehozzam

– mondta a Banánhajó-egyesítésről LeBron.

Akár mindhárman mehetnek mellé Los Angelesbe, vagy ha úgy döntenek, megpróbálhatnak Chris Paul és James Harden mellett a Houstonban is összetömörülni. A Rockets már idén is esélyes arra, hogy elkapja a verhetetlennek tűnő Warriorst, képzeljük el, milyen erősek lennének LeBronnal.

Az új szerződése, ami valószínűleg négyéves lesz, még nem az utolsó lesz LeBron karrierjében, nagyon szeretné ugyanis kivárni, hogy együtt szerepelhessen a ligában legnagyobb fiával, LeBron James Jr.-ral, vagyis a most 13 éves Bronnyval. Ehhez legalább még hat, de akár hét szezont kellene kibírnia – Vince Carteren látjuk, hogy 40 évesen még simán van helye egy-egy játékosnak a ligában –, szóval ez kivitelezhető lesz két hosszabb szerződéssel.

Nem tudom, hogy tudnék-e játszani már fél lábon, de az biztos, hogy imádnék addig az NBA-ben maradni, hogy a legidősebb fiam ellenem játszhasson. Az lenne a hab a tortán.

Nehéz dolog a szakítás

Bármennyire utal elég sok minden arra, hogy LeBron nyáron elhagyja a Cavalierst, és új otthon után néz, azért nem szabad azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy tulajdonképpen sosem beszélt erről LeBron. Sőt. Csak azt mondta, hogy nem tartozik semmivel a városnak, és senki tulajdonának nem számít, saját kedve és belátása szerint cselekszik. A szezon elején viszont a sok kis utalgatás mellett (vagy épp előtt) megerősítette, hogy továbbra is Clevelandben tervezi befejezni a pályafutását. Ez ügyben „nem változott semmi”, mondta akkor. Vagyis a Cavaliersnek – az új kerettel – három és fél hónapja maradt, hogy meggyőzze LeBront a maradásról.

Ha LeBron mégis megy, joggal mutogathat majd a kiemelkedő statisztikai mutatóira, és mondhatja, hogy ő mindent megtett a csapatért, a belét is kihajtotta, de így sem ment, ideje továbbállni. A statisztikai mutatói ugyanis azt a szintet nyaldossák, mint abban a négy szezonban (2009, 2010, 2012, 2013), amikor az alapszakasz legjobbjának (MVP) választották.