A Görög Szörny nagyobbat lép, mint más spárgázik

2018.04.27. 12:49

Hazai pályán egyenlített ki 3-3-ra a Milwaukee Bucks csütörtök este az NBA-rájátszás első fordulójában a Boston Celtics ellen, így csak a hetedik meccsen dől majd el a továbbjutás.

A 97-86-os Milwaukee-győzelem nagyban a Görög Szörnynek, vagyis Giannis Antetokounmpónak köszönhető, aki 31 pontot és 14 lepattanót szerzett 41 perc játék alatt, és közben összehozott egy akkora Euro stepet, amitől saját csapattársainak is leolvadt az agya.

A kispad előtt próbálták is leutánozni Antetokounmpo mozdulatát, de esélytelen volt, már csak azért is, mert kevés olyan fizikai adottsággal rendelkező játékos van az NBA-ben, mint a hatlamas végtagokkal megáldott görög, aki óriási lábaival még durvábban tudja eladni az irányváltós testcselt – a Euro step lényege, hogy a játékos elkezd cselezni egy irányba, abba az irányba lép is, majd gyorsan irányt vált a következő lépésével, így kikerüli a védőjét, és kosárra tud törni.

Antetokounmpo esetében ez itt egy akkora Euro step volt, amitől a védője hanyatt is esett, pedig a Bucks-játékos hozzá sem ért, ami azért ritka nagy szívatás.

Eredmény, főcsoport-negyeddöntő, kelet

  • Milwaukee Bucks-Boston Celtics 97-86
  • A párharc állása: 3-3