Bunyóba fulladt LeBron első hazai Lakers-meccse

2018.10.21. 08:23

Nem úgy indult LeBron James lakerses karrierje, ahogy eltervezte: eddig ugyan mindig vereséggel kezdett, amikor új csapathoz igazolt, de 2003-as újoncéve óta nem nyitott sorban két vereséggel új helyen, egészen mostanáig. A Lakers a csütörtöki, Portland elleni idegenbeli vereség után szombaton a Houston Rocketsot fogadta, és bár sokáig szorosan tudták tartani az eredményt, pár rövidebb szakasztól eltekintve nem tudták átvenni a vezetést, a negyedik negyedet pedig a Rockets bírta jobban, és végül 124-115-re nyertek.

LeBron James 24 ponttal zárt, ezzel az első két meccsén 50 pontot dobott a Lakersben, ennél jobb bemutatkozása csak Shaquille O'Nealnek (58) és Dwight Howardnak (52) volt két meccsen a csapatnál.

A meccs viszont nem emiatt volt emlékezetes, hanem azért, mert négy perccel a vége előtt kisebb verekedés tört ki a játékosok között, ami miatt 10 percre le is állt a játék. Az egész azzal indult, hogy a lakerses Brandon Ingram meglökte James Hardent, de akkor még Lance Stephenson le tudta higgasztani a lökdösődő csapattársát. Csakhogy a Rockets-irányító Chris Paul szemenbökte Rajon Rondót, aki erre egy parasztlengővel válaszolt, és itt már a bírók is kevesek voltak a békítéshez – végül LeBron James rángatta el onnan az ellenfélnél játszó barátját, Pault, hogy ne legyen nagyobb tömegjelenet.

Az eset után Rondót és Pault is kiállították, Ingram egy személyit és két technikait kapott, ami miatt ő sem térhetett vissza a meccsbe.

Eredmények

  • Brooklyn Nets–Indiana Pacers 112–132
  • Toronto Raptors–Washington Wizards 117–113
  • Boston Celtics–New York Knicks 103–101
  • Orlando Magic–Philadelphia 76ers 115–116
  • Charlotte Hornets–Miami Heat 113–112
  • Detroit Pistons–Chicago Bulls 118–116
  • Minnesota Timberwolves–Dallas Mavericks 136–140
  • Phoenix Suns–Denver Nuggets 91–119
  • San Antonio Spurs–Portland Trail Blazers 108–121
  • Houston Rockets–Los Angeles Lakers 124–115

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?