Timót, Xénia
-4 °C
3 °C

Tényleg? Én vagyok az egyetlen magyar? Csodálatos, nő a szívem

05
2018.12.24. 18:49
A jugoszláv kosárlabda fogalom volt a délszláv háború előtt férfi és női vonalon egyaránt. Egy magyar tagja is volt az 1988-ban olimpiai ezüstérmes női válogatottjuknak, Wild Eleonóra. Óriási konkurencia volt akkor a csapat körül, már odakerülni is jelentős teljesítmény volt.

„Ha a szöuli élményeimről beszélünk, mindig az olimpia hatása alá kerülök, mert az fantasztikus volt. Soha el nem felejthető. A képek megmaradnak, de nem adják vissza azt az érzést, ami akkor bennem volt. Hogy is adhatnák vissza, amit egy 19 éves lány kaphat az olimpiai forgatagtól, hangulattól. Nagy ünneplést kaptunk Belgrádban, híresek lettünk, felismertek az utcán, rengeteg interjút kellett adnom” – kezdte sodró lendülettel belgrádi beszélgetésünket Wild Elenóra.

A második gondolata az volt: nagyon örül, hogy beszélhet valakivel magyarul, és

köszöni a rá szentelt időt, szeretné is tartalmasan kitölteni.

Aztán megint visszakalandoztunk a múlt felé a 180 centis, irányító és bedobó poszton is hatékony egykori játékossal.

Az Egyesült Államok már a csoportmeccseken is legyőzte Jugoszláviát (101-74), majd a szeptember végi döntőben újra, akkor 77-70-re. Három pontot dobott a fináléban Wild.

A jugók csak az USA-tól kaptak ki, azon kívül mindhárom meccsüket megnyerték.

  • Kína 56-53
  • Csehszlovákia 69-57
  • Ausztrália 57-56

Az ausztrálok ellen már elődöntő volt, nagyon szorosan alakult az egész találkozó, végül egy ponttal feléjük billent a mérleg.

„Természetesen sajnálom, hogy nem nyertünk a döntőben, de el kell ismerni, Amerika jobb volt nálunk. Fizikálisan felőröltek minket, erőből mindent megoldottak. Küzdöttünk, tartottuk magunkat. Tudod, mi a csodálatos, amikor az olimpiáról beszélek?

Úgy érzem, hogy nekem ott volt a helyem. Nemcsak betettek, hanem rászolgáltam. Nem diszkóban, nem máshol volt a helyem, hanem 19 évesen abban az olimpiai csapatban.

Fontos pontja az életemnek az az ezüstérem, fáj a szívem, hogy nem tudok visszamenni az időben, pedig nagyon szívesen megtenném, megnézném akkori, 30 évvel ezelőtti önmagamat.”

Jugoszlávia férfi és női csapata is második lett az olimpián, akkor persze nem láthatták előre, hogy ez az utolsó olimpia, amin szerepelhetnek.

  • A férfiaknál Drazsen Petrovics, Toni Kukocs, Dino Radja, Zsarko Paspalj volt a csapatban
  • a nőknél Veszna Vangelosvka, Adjelija Arbutina, Razija Mujanovics voltak a nagy sztárok.

A nőknél már a 69-es korosztályt képviselő fiatalok is bekerültek az idősebbek mellé, mint például Veszna Bajkusa, Danira Nakics és Wild is.

Utóbbival elválaszthatatlan barátnők voltak, az olimpia évében már együtt játszottak a junior Eb-n, és lettek harmadikok, egy évvel később még mindig befértek a juniorokhoz, és ezüstérmesek lettek a világbajnokságon. (Többnyire ezüstjei vannak a nagy tornákról.)

Nakicsról rögtön eszébe jutott egy anekdota. Az olimpián összeölelkező plüssmackókat kaptak emlékül a csapat vezetőitől, azzal szimbolizálták a barátságukat. Ahol össze voltak varrva, szétvágták, és a mai napig őrzi az egyik állatot, a másik pedig értelemszerűen Nakicsnál van.

A most 49 éves Wild karrierje Szabadkáról indult. Kezdetben tornára vitték, de kiderült, hogy magas lesz, ezért inkább eltanácsolták.

Beiratták teniszre, de nem volt az ő sportága, mert csapatban jobban szeretett mozogni.

Az édesanyja tanakodott, mi legyen vele, mert nagy mozgásigénye volt, és kapóra jött, hogy az egyik barátnője a kosárlabdát választotta. Ő is csapódott hozzá.

„Azonnal megszerettem. A barátnőm elmaradozott, de hálás vagyok neki, hogy nekem megmutatta az utat. Ő egy idő után nem járt, én annál nagyobb örömmel. Még nem voltam 14 éves, amikor már a felnőttek között játszottam bajnokit. Én nem Danira Nakics akartam lenni.

De még jobb példát mondok, egy magyart. Nem Németh Ági vagy Kiss Lenke szerettem volna lenni, hanem egyszerűen csak élvezni a sportot, a játékot. Szerettem pontot dobni, mozogni, passzolni. A játék öröme, ez a jó szó.

Tehetséges is voltam, először csak a testvérem, majd a szüleim szurkoltak nekem, majd azon vettem észre magam, hogy ott vagyok a Crvena Zvezdában, és azok mellett vagyok a felnőtt válogatottban, akiket addig csak a tévében láttam, és csak lestem a mozdulataikat. Nagy pillanata ez az életnek. Hogy a példaképek egyszer csak biztatnak, hogyan tudok még jobb, még pontosabb lenni. Szerencsés vagyok, mert tudok mesélni erről, hogy ezt megadta nekem az élet. Kitüntetett vele.”

1987-ben térdműtéte volt, bizonytalan volt, felépül-e az olimpiai rajtig. A sérülésre és a rehabilitációra ma is emlékszik a bal lába, mert az izmok fejletlenebbek rajta, kevesebb is mint a másikon. Nem feltűnően, de ha megvizsgálták az orvosok, majdnem egy centi volt a különbség, nekik azonnal feltűnt.

Ha így utólag visszagondol, nem is abban látta a nagy kihívást, hogy betartsa az orvosi utasításokat, inkább abban, hogy ne féljen egy újabb szakadástól, rossz mozdulattól, bátran vállaljon egy szoros helyzetet.

Nagyon szerette a válogatott közösségét, nyíltak és jószívűek voltak egymáshoz, jókat buliztak, sokat beszélgettek. Kicsit elszomorodik manapság, amikor a bezárkózást látja, hogy a telefon fontosabb a kapcsolatoknál.

Wild manapság már ritkán szokott magyarul beszélni, de alig várja, hogy a munkahelyén használja és frissítse a tudását. A cégnek, ahol dolgozik, van egy magyar partnere, várja, hogy vele beszélhessen. Édesanyja Bencsik Erzsébet, vele értelemszerűen magyarul beszél, csak egyre kevesebb az ideje, hogy meglátogassa őt Szabadkán.

Az anyukám magyar, az apukám német, így lettem jugoszláv. Mi más lehettem volna ebben az országban?

Ha Magyarországon meséltem el ezt a sztorit, ha Németországban, mindig meglepődtek. Három nyelvet beszélek, mind a három országban könnyedén el tudnék boldogulni. A németek Nokinak, a magyarok Nórának, a szerbek Ellának, Ellinek hívnak. De valahogy mindig tudom, hogy rólam van szó.”

Hogy első olimpiáját nem követi második, azt 1992-ben három nappal a rajt előtt tudta meg. Azt remélték, hogy Barcelonában folytathatják a sort, és ott lesznek a négy között.

1990-ből vb-ezüstje van, 1991-ben az Eb-ről van második helye, épp a magyarokat előzte meg Jugoszlávia.

„Nagyon rosszul esett, amikor mi nem indulhattunk, nem engedélyezték ugyanis. A háborút elkezdő szerbeket így büntették meg, nem tiltakozhattunk, hogy mi csak sportolók vagyunk.

De gondolj bele, kiket büntettek. Bajkusa, Nakics bosnyák gyökerekkel rendelkeznek, én magyar és német felmenőkkel, soha nem harcoltunk volna, de ez nem számított.

Az egyéni sportolók ott lehettek, csapatszinten viszont megakadályozták a részvételt. Nagy élményt nem kaptunk meg, hiszen Magic Johnson, Michael Jordan is ott volt azon az olimpián. Nekem akkor ment a legjobban, a Zvezda azon a nyáron az embargó miatt szétesett, én pedig boldogan jöttem Diósgyőrbe. Akkor olyan jól ment a nyelv, hogy egyszer reggel magyarul kérdeztem a barátomtól, aki egy kukkot nem tudott magyarul, mennyi az idő. Csak nézett rám nagy szemekkel. Akkoriban magyarul álmodtam például.”

A DVTK-ban egy évet húzott le, utána Németországba ment, Berlinben és Aschaffenburgban játszott, majd 1998-ban kiderült, hogy várandós, a lába is egyre többet rakoncátlankodott, ezért abbahagyta, mert nem hitt abban, hogy azon a nívón tud játszani, amin szeretne, alább pedig nem akarta adni.

Két lányt szült, a kisebbik, Adriana kosarazik, a Partizannál. Amikor érte megy, fel szokták ismerni, mert a szülőknek elég sokat mond a neve, máséval egyébként sem összekeverhető. A nagyobbik lánya, Elena Amerikában tanult egy évet, akkor ő is átköltözött vele.

Felvetettem neki, hogy ő az egyetlen magyar, aki valaha olimpiai döntőt játszott.

„Tényleg? Egyedül én vagyok? Ezt nem is tudtam, nem mondta eddig senki. Akkor ehhez csak annyit szeretnék mondani, hogy ez csodálatos. Nekem ez egy hatalmas megtiszteltetés, köszönöm, hogy megtudhattam.

Nő a szívem, büszke vagyok, hogy ezt tudom. Eddig csak azt tudtam, hogy Arbutina és én dobtam sikeres hárompontost olimpiai döntőben.

Most már van valamiben első helyem, jaj, tudtam, hogy a nosztalgia és a kosárlabda előhozza a könnyeimet.”

(Borítókép: Huszti István / Index) 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!