Ágnes
-5 °C
2 °C

Harden a hatalmas bírói hibát is megtorolta a káprázatos triplával

2019-01-04T062252Z 626907968 NOCID RTRMADP 3 NBA-HOUSTON-ROCKETS
2019.01.04. 10:43

Csúcsrangadót tartottak csütörtök este az NBA-ben, a nyugati harmadik (és címvédő) Golden State Warriors fogadta a rögtön mögöttük negyedik helyen álló Houston Rocketsot. A mérkőzés a vártnál is nagyobb izgalmakat hozott, hiszen egyrészt csak hosszabbításban dőlt el, másrészt pedig a Warriors szinte végig – helyenként 15-20 ponttal – vezetve bukta el a meccset az utolsó pillanatban.

A 44 ponttal záró Rockets-kosaras, James Harden 51,4 másodperccel a vége előtt egyenlített 119-119-re egy triplával, majd 3 másodperccel a vége előtt a győzelemre is ráment egy újabb hárompontossal, de az kimaradt, így jöhetett a ráadás. Harden utolsó perces egyenlítése előtt csak kétszer vezettek: 5-4-re fordítottak a harmadik percben, majd az ötödik percben mentek 14-13-ra, onnan végig a Warriors irányított.

A hosszabbításban is rendesen termeltek a csapatok, 4,5 perc játék után már 132-132 volt az állás – itt jött egy elég nagy rontás a bíróktól, nem vették észre ugyanis, hogy Kevin Durant bőven a pályán kívülről adott vissza egy labdát, amiből Curry aztán 134-132-es előnyhöz juttatta csapatát. Durant nem egyszerűen kilépett, hanem hármat-négyet is lépett a vonalon kívül, mire visszadobta a labdát. Szokatlanul szarvashiba volt a bíróktól.

Harden nem hagyta annyiban a dolgot, egyetlen másodperccel a vége előtt némi cselezés után elég messziről, Draymond Green és Klay Thompson közül vágta be a győztes triplát. (A hosszabbítást érő tripla 3:45, a győztes kosár 4:15 után a videón.)

NBA-eredmények, január 3.

  • Golden State Warriors–Houston Rockets 134–135 - hosszabbítás után
  • San Antonio Spurs–Toronto Raptors 125–107
  • Sacramento Kings–Denver Nuggets 113–117

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!