Benedek
-2 °C
14 °C

Történelmi negyed és triplaeső repítette az élre a címvédőt

2019.01.16. 10:32

Szokatlanul erősre sikerült az NBA keddi játéknapja, három csapat is 140 pont fölé jutott, és csak úgy röpködtek az évtizedek óta nem látott számok, meg a liga- és franchise-rekordok. A prímet a címvédő Golden State Warriors vitte, de a sokszor lesajnált Hawks is erőn felül teljesített az OKC ellen, a 76ers pedig valósággal elsöpörte a Timberwolvest.

Az este rangadójának egyértelműen a Warriors - Nuggets összecsapás ígérkezett, hiszen az idén eddig rendkívül izgalmas Nyugat első és második csapata találkozott egymással, hiába játszott ugyanakkor otthon a denveri csapat, a címvédő az első pillanattól kezdve kontrollálta a meccset.

A vendégeknél Durant, Curry és Thompson is ihletett formában játszottak, ennek pedig előbb egy ligarekordot jelentő 51 pontos első negyed, majd egy 142-111–es kiütés lett a vége, így pedig már megint a címvédő vezet Nyugaton.

A Warriors egyébként az első negyedben franchise-rekordot is döntött, tíz hármast vertek be, emellett pedig ők lettek a liga első csapata, ami úgy jutott 140 pont fölé, hogy tíz, vagy annál kevesebb büntetőt dobott.

Ennél jóval nagyobb meglepetést okozott a Hawks győzelme az OKC ellen, főleg úgy, hogy az első negyedet még a papírformának megfelelően Westbrookék nyerték, utána viszont valami bekattant az atlantai csapat fiataljainál, és 45 pontot szórtak a teljesen széteső Oklahomának.

A harmadik negyedben ebből még fel tudtak állni a vendégek, de az utolsó játékrészben egy újabb 45 pontos teljesítménnyel, 140 pont fölé jutva behúzta a meccset az Atlanta, ami mindenképpen fontos lehet a csapatmorál szempontjából.

A 76ers szintén beindult, ők a Timberwolvest söpörték el, méghozzá kérdés nélkül, a philadelphiai csapat már a félidőben 83 pontnál járt, és hét blokkot osztottak ki a nagyszünetig a semmiféle ellenállást nem tanúsító vendégeknek. A Philly végül 149 pontnál állt meg, amire utoljára 1990-ben volt példa.

NBA-eredmények, január 15.

  • Denver Nuggets-Golden State Warriors 111-142
  • Indiana Pacers-Phoenix Suns 131-97
  • Philadelphia 76ers-Minnesota Timberwolves 149-107
  • Atlanta Hawks-Oklahoma City Thunder 142-126
  • Milwaukee Bucks-Miami Heat 124-86
  • Los Angeles Lakers-Chicago Bulls 107-100

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!