Otthonában sérült le egy évre az NBA egyik legjobb irányítója

2019.02.05. 22:54

A Washington Wizzards kosárlabdacsapának hivatalos oldalának keddi közleménye szerint 12 hónapra kidőlt a csapat legnagyobb sztárja egy otthonában elszenvedett baleset miatt. John Wall, a liga egyik legjobb irányítója, akit a pontokat eredményező helyzetek megteremtésében (25,8 pont/meccs) csak James Harden előzött meg tavaly, épp egy korrekciós műtét utáni fertőzésből lábadozott, amikor egy szerencsétlen balesetben elszakította az Achilles-inát.

Wall 2018-ban egyike volt annak a három játékosnak – Harden és Russell Westbrook mellett –, aki 20 pont feletti dobóátlag mellett legalább 10 gólpasszt is kiosztottak meccsenként, így a hiánya roppant érzékeny veszteség csapata a számára.

A Wizzards hivatalos tájékoztatása szerint Wall bal sarkán január 8-án végeztek el egy műtétet a december végén elszenvedett saroksérülése miatt, és kérdéses volt, hogy ebben a szezonban még pályára léphet-e.

Ám a klubjával nem rég szerződést hosszabbító, a jövő évre 37,8 millió dolláros fizetésben megállapodó irányító olyan szerencsétlenül csúszott és esett el otthonában, hogy amikor a Wizzards szakorvosa, Dr. Wiemi Douoguih ki akarta tisztítani a januári műtét sebét, azt volt kénytelen megállapítani, hogy Wall elszakította az Achillesét, ezért meg kellett műteni, és legalább 12 hónapos kihagyás vár rá.

Wall decemberi sérüléséig 20,7 pontot, 8,7 gólpasszt jegyezett meccsenként, 3,6 lepattanó mellett a csapatában játszott 36 idei mérkőzésén.