Konrád
8 °C
23 °C

A seggfej, akit mindenki imád

063 626015274
2019.04.14. 17:55 Módosítva: 2019.04.14. 20:37
Gregg Popovich, a San Antonio Spurs vezetőedzője az állandóság szimbóluma az NBA-ben: nagyjából ugyanazt képviseli, mint az NFL-ben Bill Belichick, vagyis a mogorva zsenit, akinek valahogy mégis mindig igaza van. A rájátszás első körében, a Denver Nuggets elleni első győzelmével 1413. sikerét könyvelhette el a ligában, amivel Lenny Wilkenst előzve már egyedüli csúcstartó. A siker viszont csak az egyénisége mellékterméke.

Hogy mit is jelent ez az állandóság, azt elég könnyű számokkal érzékeltetni. Popovich 1996. december 10. óta vezeti a San Antonio Spurst – már a kinevezése is elég furcsa volt, de erről picit később –, ezzel 11,5 évvel régebb óta van a helyén, mint a második legrégebben kinevezett edzőtársa, a Miami Heatnél dolgozó Erik Spoelstra. Ezalatt az idő alatt a többi NBA-csapatnál 247 edzőt rúgtak ki, Popovich, vagy ahogy mindenki hívja, Pop viszont nem csak él, de virul is.

Vezetésével a Spurs sorban 21. szezonban jutott be a rájátszásba, egyedül Pop első évében, az 1996-97-es idényben nem voltak ott a playoffban, de részben pont ez alapozta meg  a mogorva zseni sikerét. Na meg az 1996-ot megelőző nagyjából három évtized, amiből a sikerek mellett leginkább Popovich félelmetes dühkitöréseit könnyű felidézni. Ezzel sikerült rekordot is döntenie, 2019. április 3-án, a Denver Nuggets elleni meccsen 63 másodperc után már ki is állították, miután leordította a bírókat, akik nem vették észre Paul Millsap egyik szabálytalanságát.

Miért nem fogod már be?

Könnyű azt gondolni, hogy talán már elege van az NBA-ből, vagy épp hogy 70 évesen nem is való oda, ha ilyen könnyen kijön a sodrából – ráadásul azt a meccset elég simán, 113-85-re el is vesztették a kiállítás után –, de Popovichnál ezek a kifakadások – akár bíró, akár saját játékosa ellen irányulnak – általában sebészi pontossággal bevetett taktikai eszközök. Hosszú távon ez is bejött egyébként Popovichnak, Denverben ugyan kikaptak, de ez volt az egyetlen áprilisi vereségük, és a Nuggets elleni fiaskó utáni három győzelemmel beelőzték a Los Angeles Clipperst a rájátszásba jutó helyeken, és így nem az elsőként kiemelt Warriors, hanem a második Denver Nuggets ellen kezdhették a playoffot, egyből győztes meccsel.

Azt, hogy mennyire tudatosan csinálja ezeket, jól érzékelteti egy 2005-ös történet, amit Popovich egyik legjobb barátja, Steven Koblik osztott meg. Koblik épp látogatóban volt Popovichéknál San Antonióban, amikor a Spurs ugyan nyert a Nuggets ellen, de Popovich nem volt elégedett csapata játékával, úgyhogy úgy döntött, megleckézteti a csapatát, és a következő meccsen, a Utah Jazz ellen idegenben nem hogy takarékra csavarta magát a kispadon, de szinte minden érzelmi megnyilvánulást elzárt. A Spurs egy utolsó másodperces kosárral kikapott – a Jazz akkor öt éve először verte őket –, Popovich pedig a hazaúton minden megspórolt energiáját a segédedzőkre és játékosokra zúdította könyörtelen üvöltözés formájában, amit még leszállás után is folytatott. Amikor végre kiszállt a gépből, Koblik ott várt rá, de Popovich rájött, hogy a gépen felejtette a kocsikulcsát, amitől csak még ingerültebb lett, és földhöz vágta az aktatáskáját. Amikor végre előkerült a kulccsal, tovább folytatta, de már csak barátjának, aki gyorsan közbevágott:

Gregg, miért nem fogod már be? El akartad veszteni azt a meccset, hogy aztán a szart is kiverd a csapatodból és az edzőidből. Én meg nem vagyok erre kíváncsi a hazaúton.

Popovich csak annyit mondott, „Oké”, és vége is volt az őrjöngésnek egyetlen pillanat alatt. Koblik sztorija jól mutatja, hogy a szurkolók kedvencévé váló tombolások mennyire szándékosak és irányítottak, és hogy valójában sose borul el Popovich agya, legalábbis nem annyira, hogy elveszítené a kontrollt egy pillanatra is.

Lehet, hogy seggfej, de ez a dolga

Simán lehet, hogy a denveri 63 másodperces kiállítás is hasonló lecke volt, már arra készülve, hogy jó eséllyel pont ellenük játszanak a rájátszásban, és hát nézzék meg, Popovich nélkül csak egy 30 pontos vereségre futja az erejükből, és nem pusztán arról van szó, hogy egy öncélúságból őrjöngő seggfej lenne.

Főleg, hogy minden szabályt világosan lefektet, árulta el a Spursből 2003-ban visszavonult David Robinson, aki szerint senkinek sem kellett találgatnia, hogy miért is üvöltötte le Popovich, mindig világos volt, mit vétett. Ráadásul kivételezni sem kivételezett soha, ha kellett, Tim Duncanbe is beleszállt – ugyanúgy, ahogy az NFL-ben Bill Belichicket sem kíméli csapata, a New England Patriots legnagyobb sztárját, Tom Bradyt sem.

„Amikor a sztárjátékosod is kap néha, akkor mindenki más egyből befogja a száját, és beáll a sorba, hogy tegye a dolgát” – foglalta össze a filozófia lényegét Popovich, amikor Duncan visszavonult. De a tombolás kapcsán mégis a Spurs másik legendás játékosának, Manu Ginóbilinek a szavai írják le legjobban a helyzetet:

Lehet, hogy a pályán egy seggfej, de amikor vége a meccsnek, rájössz, hogy csak a munkáját végzi.

Hasonlóra persze sok edző hajlandó mindenféle sportágakban, az viszont szinte példátlan, hogy Popovich szerbül beszélget a szerb játékosaival, Duncannel mindig úgy beszélgettek órákat, mintha lelki társak lennének, Ginóbilivel bármikor képes volt az argentin politikai helyzet mélyére ásni, amikor pedig náluk játszott Bruce Bowen, egyből ráérzett, hogy a szarkazmus lesz a közös nyelvük, és sikerült is három bajnoki címet kipréselnie belőle.

Még ha elsőre nem is úgy tűnik, de jól bánik a játékosaival, az NBA által kötelezővé tett riporteri kérdésekkel viszont tényleg hadilábon áll. A San Antonio esetében ez a szerep a TNT-nek dolgozó, 2016-ban, 65 évesen meghalt Craig Sagernek jutott. „Próbáltam mindig igen, nemmel megválaszolható kérdéseket feltenni neki, de ez sem működött. Ha azt kérdeztem, hogy mi a benyomása az első negyedről, azt mondta, semmi, ha pedig arról kérdeztem, miért szed le több lepattanót az ellenfél, mint ők, felcsattant, hogy mit várok, meccs közben rúgjon ki játékosokat?”

Néha azért Sagernek is sikerült kiszednie valamit Popovichból. Egyszer azzal ment oda hozzá, hogy olyan szomorúan fest, mint akinek most halt meg a kutyája. Nagy elképedésére Popovich egyből rávágta, hogy tulajdonképpen pont ez történt, majd azonnal hozzátette, hogy ha ezt meg meri említeni élő adásban, akkor másnap ezer kutyát talál a háza előtt. Persze Sager tudta, de legalább is érezte, hogy Popovich miért csinálja ezt, és azt is, hogy pontosan tudja, hol a határ. A sokéves közös munka végére végül barátok lettek, gyakran Popovich a Sager zakója zsebébe tűrt zsebkendőbe törölte meg homlokát, amikor pedig előbb súlyos beteg lett, majd meghalt Sager, Popovich egészen kivételes módon emlékezett meg a színes ruháiról ismert Sagerről: úgy is elrepült Sager temetésére Atlantába, hogy aznap Texasban játszott a csapata, és Sager utolsó kérésének eleget téve egy színes nyakkendőben jelent meg a megemlékezésen, ami után Sager szintén sportriporterként dolgozó fiának adta a nyakkendőt.

Popovichot egyébként sosem foglalkoztatták túlzottan az NBA által ráerőltetett dolgok, szorgosan gyűjtögette például az amiatt járó büntetéseket, hogy az idegenbeli meccseken az engedélyezettnél többet pihentette sztárjátékosait komolyabb sérülés nélkül – a liga ezzel a sztárok miatt jegyet váltó nézőket védi, Popovich viszont a csapat, és nem a jegyvásárlók érdekeit nézte mindig is.

Kém, majdnem olimpikon és egyetemi vezető

Ahhoz képest egyébként, hogy egy már 1413 győzelemnél, összesen 5 bajnoki címnél és három év edzője-díjnál járó emberről beszélünk, viszonylag keveset tudni arról is, milyen az igazi Popovich. A szerb apától és horvát anyától született edző az Indiana állambeli East Chicagóban nőtt fel (nem összekeverendő az illinois-i Chicago keleti részével), itt kezdett el kosárlabdázni, majd a légierő akadémiájára ment játszani, ahonnan négy év játék után az amatőr bajnokság győzteseként, illetve egy szovjet tanulmányokban szerzett diplomával távozott. Ez egyébként sokakban kételyt ébresztett, hogy nem orosz kém-e, de a dologból csak annyi igaz, hogy az akadémián kapott hírszerzői képesítést, és egy rövid ideig Törökországban dolgozott is ebben a minőségében az iráni és szíriai határon, bár ha erről kérdezik, igyekszik a témát elütni az újságíróknak:

Csak az érdekli magukat, tartok-e magamnál fegyvert, nem?

Pedig közel járt ahhoz, hogy valódi kém legyen, ugyanis jelentkezett egy titkos moszkvai kormányzati állásra, de csúszott a munkaügyi papírja, így mást választottak a helyére. Végül a hírszerzés sem fogta meg túlzottan, és a kosárlabda mellett maradt – 1972-ben az olimpiai válogatottba is megpróbált bekerülni, sikertelenül, majd 1975-ben a Denver Nuggetsnél próbálkozott az NBA-be jutással, újfent elbukva. A kettőt összeköti, hogy mindkét csapatnál dolgozott Larry Brown, a válogatott mellett a kiválasztásban segédkezett, a Nuggetsnél pedig vezetőedző volt, de mint később látni fogjuk, Popovich nem nagyon szívta mellre, hogy kétszer is visszapattant játékosként Brownról.

Pop a katonai szolgálat után visszatért az akadémiára segédedzőnek, és mesterfokozatot szerzett sporttudományokból és testnevelésből a Denveri Egyetemen, majd 1979-től saját csapatot kapott, amikor a két kis kaliforniai egyetem, a Pomona és a Pitzer közös kosárcsapatát bízták rá.

Itt nyolc szezonig maradt, és egész használható csapatot csinált a Pomona-Pitzer Sagehensből, méghozzá egy elég szokatlan módszerrel: több száz órát töltött azzal, hogy kaliforniai középiskolák kosáredzőit hívogatta azzal a kérdéssel, hogy van-e olyan játékosuk, aki a tanulmányi eredményei alapján bekerülhetne a Poomona-Pitzerre, és elég jól játszik, de nem annyira jól, hogy a nagyobb egyetemek lecsapjanak rá. Eközben tovább képezte magát, 1986-ban például egy évre otthagyta a csapatot, hogy az addigra a Kansas Egyetemnél vezetőedzősködő Larry Brown mellett tanulhasson. Két évvel később már a San Antonio Spursnél dolgozott Brown segítőjeként, ami jól mutatja, mennyire megtalálták az összhangot Kansasben.

Popovich és Brown kapcsolata egyébként 2005-ben ért a csúcsra, amikor egymás ellen játszották az NBA-döntőt, előbbi akkor nyerte harmadik bajnoki címét.

Az idáig vezető, az egyetemen töltött évek örök lenyomatot hagytak Popovichon – a tanítás mellett több egyetemi szervezetbe is bekerült, ő vezette a bizottságot, ami felülvizsgálta a diákszervezeteket, de a női bizottságnak is tagja volt, ahol azt vizsgálták, van-e nemi megkülönböztetés az intézményben. De itt ismerkedett meg későbbi egyik legjobb barátjával, a már fent említett Koblikkal, aki tanácsadó volt az egyetemen.

Az edző, aki magát vette fel

1992-ben a Spurs akkori tulajdonosa a teljes stábot kivágta, úgyhogy Pop 1992–94 között a Golden State Warrriors segédedzője lett, majd 1994-től általános igazgatóként tért vissza a Spurshöz az új tulajdonos, illetve fő befektető Peter Holt alatt, ám amikor látta, hogy Bob Hill vezetőedző alatt nem megy a csapatnak,

általános igazgatói hatáskörében eljárva kirúgta Hillt, és kinevezte saját magát vezetőedzőnek,

onnantól pedig nem volt megállás.

1996-ban 20-62-es mérleggel zártak csak ugyan, de ebben szerepe volt annak is, hogy a később a Hírességek Csarnokába is bekerült center, David Robinson hat meccs után kidőlt a teljes szezonra. Ez isteni áldásnak bizonyult később, ugyanis így a gyenge eredményeknek köszönhetően megnyerték a draftlottót, és ők választhattak elsőként a drafton: Tim Duncan pedig alappillére lett Popovich csapatának, de nem csak ezen múlt, hogy öt bajnoki címig jutott – eddig.

1997 óta soha nem volt választási joguk a top 20-ban, mégis jobbnál jobb játékosokkal erősítettek, akitől pedig megszabadultak, annál nem sok maradt már a tankban. Egy kivétellel: a most már a Torontót erősítő szupersztárral, Kawhi Leonarddel valahogy nem jutottak dűlőre, de 21 év alatt ez még így sem rossz arány. Az pedig pláne Popovich képességeit méltatja, hogy idén már Duncan, Parker, Ginóbili és Leonard nélkül is bejutott a rájátszásba, a sokadik újjáépítést is sikerrel véve.

A bort előbbre tartja a kosárlabdánál

Mindezt úgy érte el, hogy saját bevallása szerint nem is a kosárlabda a legérdekesebb dolog az életében. Az irodalmat, a jó borokat és a jó ételeket sokkal többre tartja. Előbbit neveltetésével szívta magába, utóbbiért furcsa módon a katonai szolgálat a felelős, egy ideig ugyanis egy Napa-völgyhöz közeli támaszponton állomásozott, ahonnan katonatársaival gyakran kilátogattak az akkor még olcsónak számító, mára viszont rettentően felkapott borvidékre.

Ott kaptam rá a borokra, a jó borok pedig hozták magukkal a jó ételeket

– tartja Popovich.

A borok azóta szenvedéllyé váltak nála. Országszerte, ahol csak a Spurs játszik, a város legjobb éttermeiben a legjobb borokkal ismerkedik, Oregonban saját borászata van A to Z Wineworks néven (igaz, csak résztulajdonos benne), San Antonió-i házának pincéjében pedig legalább 3000 palack áll, ami önmagában egy kisebb vagyon.

A kosárlabda és a borok mellett az elmúlt években új elfoglaltságot talált magának: Donald Trump egyik heves bírálója lett, pedig Trump egyébként csodálattal tekint a sikeres edzőre. Napokkal a 2016-os elnökválasztás után szinte eltorzult arccal nyilatkozott az újságíróknak Trump megválasztása kapcsán:

Egy gazdag, fehér férfi vagyok. És undorodom attól, ami történt. Elképzelni sem tudom, milyen lehet most muszlimnak, afroamerikainak, latinónak vagy épp testi vagy mentális fogyatékkal élőnek lenni.

A viszonyuk azóta sem javult, már csak azért sem, mert egyszer lelketlen gyávának nevezte az elnököt, de nem csak Trump ténykedése foglalkoztatja, más események kapcsán is gyorsan megmutatja, mennyire nem csak a sportról szól az élete. Amikor 2017-ben egy fegyveres 26 embert lőtt le egy San Antonióhoz közeli baptista imaházban, a Spurs következő meccse után felzaklatva, csak pár szót mondva nyilatkozott. „Igen, megnyertük a meccsünket, de a ma történtek fényében ez teljesen lényegtelen. Amikor a tragédiára, illetve az áldozatok családjára és a szenvedésükre gondolok, felfogni sem tudom a történteket. Azt hiszem, ilyenkor egyáltalán nem helyénvaló a kosárlabdával foglalkozni.”

De a Spurs újjáépítése és az aktuálpolitikai helyzet elemzése mellett Popovich még messze nem állt le. Ki tudja, meddig jutnak az idei rájátszásban, és persze akkor még mindig ott lesz tervnek 2020 és a tokiói olimpia, ahol ő vezeti majd az amerikai válogatottat. Ami 1972-ben nem jött össze játékosként, edzőként sikerült – akkor Berlinben a Szovjetunió 51-50-re nyert a döntőben az USA ellen, Tokióban alighanem más ellenféllel szemben, de minimum a döntő, ha nem az aranyérem lesz az elvárás.

Források: Sports Illustrated | Bloomberg | Bleacher Report

(Borítókép: Gregg Popovich a San Antonio Spurs-Washington Wizards mérkőzésen 2016. november 26-én Washingtonban. Fotó: Rob Carr/Getty Images/AFP)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!