Gumiemberként nyúlt meg a palánk alóli kosárért

2019.04.30. 08:32

A Denver Nuggets győzelemmel indította a Portland Trail Blazers elleni párharcát az NBA rájátszásában, a Philadelphia 76ers pedig elvette az otthon kezdő Toronto Raptors pályaelőnyét, hiszen a második mérkőzésen 1-1-re tudtak egyenlíteni.

A Philadelphia ráadásul úgy tette mindezt, hogy az első negyed második felétől nem is engedték ki a kezükből a vezést, volt, hogy 19 ponttal vezettek, a végére pedig ha fogyott is az előnyükből, bajna nem kerültek. A 76ers legjobbja a 30 pontig és 11 lepattanóig jutó Jimmy Butler volt, rajta kívül egy philadelphiai játékos sem jutott 15 pont fölé, de nem is kellett óriási teljesítmény senkitől.

A másik főcsoportban a Denver a második félidőre tudta irányítása alá venni a mérkőzést, amiben nagy szerepe volt a center Nikola Jokic játékának, hiszen a szerb 37 pontot, 9 lepattanót és 6 asszisztot hozott össze. Utóbbiak között volt az is, amiből Gary Harris látványos kosarat szerzett – a palánk alatt látványos mozdulattal, eléggé megnyúlva húzta vissza a labdát a két pontért.

Eredmények, főcsoport-elődöntők

  • Philadelphia 76ers-Toronto Raptors 94-89
  • Portland Trail Blazers-Denver Nuggets 113-121