Curry embertelen nagyot játszott, de így is átgázolt rajtuk a Raptors

2019.06.06. 08:32

Az NBA-döntő harmadik meccsére elhagyták Torontót a csapatok, és a Golden State otthonában, Oaklandben folytatták a párharcot szerdán (magyar idő szerint csütörtök hajnalban), ahol a kanadai Raptors óriásit játszva visszavette pályaelőnyét, és már 2-1-re vezet a párharcban.

Pedig a legnagyobb hős Stephen Curry volt a pályán, aki hiába dobott 47 pontot, és szerzett mellé 8 lepattanót, illetve adott 7 asszisztot, nem sok segítséget kapott a sérülések miatt eléggé megritkult csapatától. Nem játszott ugyanis sem Kevin Durant, sem pedig a döntő előző meccsén megsérülő Klay Thompson és Kevon Looney, az Andre Iguodala, Draymond Green, DeMarcus Cousins, Shaun Livingston, Curry kezdő pedig kevés volt ahhoz, hogy megállítsa az egészséges Raptorst. Curry 47 pontja a második legtöbb egy játékostól NBA-döntő vesztes meccsén, LeBron Jamesé a rekord 51-gyel.

Olyannyira, hogy egyetlen rövidke pillanatot leszámítva végig a Raptors vezetett, ráadásul szinte végig ha nem is meggyőző, de azért némi nyugalomra okot adó legalább 5 pontos különbséggel. A végére a Warriors aztán teljesen elfáradt, és a negyedik negyedben nagyon simán behúzta második győzelmét a Raptors.

A mérkőzés negyedik negyedében volt egy kisebb incidens is, egy Golden State-szurkoló ugyanis meglökte a Raptors kosarasát, Kyle Lowryt, amikor az a nézők közé esett egy labdáért küzdve. A Lowryt meglökő férfit gyorsan ki is dobták a stadionból, így már nem láthatta, ahogy a végére 123-109-es előnyig küzdi magát Raptors, ami így már 2-1-re vezet a négy győzelemig tartó párharcban.