Magdolna
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Az összes játékos szerződését felbontják Kaposváron

2019.06.18. 14:00

A Kaposvári Kosár Klub a hivatalos oldalán számolt be arról, hogy a következő idénytől alacsonyabb költségvetésből fog működni, azonban a jövőben eredményesebben szeretnének szerepelni.

A csapatot működtető Kft. ügyvezetője, Puska Zsolt a szurkolóknak tartott tájékoztatón elmondta, hogy még mindig nem sikerült lezárniuk az elmúlt szezont, miközben már a következőn kell dolgozniuk. Ennek részeként az a döntés született, hogy

valamennyi játékossal kezdeményezik az élő szerződésük felbontását.

A jövőben a fiatalokra akarnak építeni Kaposváron, ezért nekik 2+1 éves szerződéseket ajánlanak. A felnőtt keretből több játékos is távozik, a belorusz Alekszandar Pustahvar Fehéroroszországban képzeli el a folytatást, a a szerb Marko Spica visszavonult, az amerikai Emmanuel Ubilla a ZTE-hez igazolt. A másik amerikai, Reggie Johnson kijelentette, hogy a magyarnál erősebb bajnokságba vágyik.

Ugyanakkor több új játékos szerződtetését is tervezi a klub, Puska szerint olyan játékosokat fognak igazolni, akik kaposvári színekben akarnak és szeretnének kosárlabdázni.

Képesek azért áldozatot hozni, hogy segítsék a klubunkat. Vállalható eredményért küzdenek majd, és ezzel együtt a szurkolók számára is szerethetők lesznek. Szeretnénk tiszta lappal továbblépni.

A Kaposvár az előző szezont a 12. helyen, az alsóházban zárta, de végül bennmaradt az első osztályban.