Az olasz élvonalba igazol az egyik legjobb magyar kosaras

2019.07.19. 15:53

Az olasz élvonalbeli Pallacanestro Reggianában folytatja pályafutását Vojvoda Dávid válogatott kosárlabdázó, jelentette az MTI.

Vojvoda Dávid (jobbra)
Vojvoda Dávid (jobbra)
Fotó: FIBA

A 28 esztendős játékos a Reggio Emilia-i klub honlapja szerint kétéves szerződést írt alá. Alessandro Frosini, a vörös-fehérek sportigazgatója közölte, rendkívül megbízható játékost igazoltak, aki minden külső pozícióban jól teljesít. "Annak ellenére, hogy mindig otthon játszott, pályafutása során már komoly nemzetközi tapasztalatot szerzett a Szolnoki Olajjal és a magyar válogatottal egyaránt" - tette hozzá.

Vojvoda Dávid azt mondta, ennek az új kalandnak a kezdete egyben karrierje egyik legboldogabb pillanata is.

A Magyarországon töltött szezonok után külföldön is ki akartam próbálni magam. A Reggiana fantasztikus lehetőség számomra, motiváltan várom a szezont, és bízom benne, hogy sikeresek leszünk.

A háromszor is az év legjobbjává választott Vojvoda Kaposváron kezdte pályafutását, majd a ZTE-ben és az Atomerőműben is megfordult, 2013 óta pedig a Szolnokot erősítette, mellyel négy-négy bajnoki címet és kupaaranyat gyűjtött.

Új klubja, melynek a 4530 férőhelyes PalaBigi az otthona, legutóbb a 13. helyen végzett az olasz élvonalban.