Judit
2 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

Óriási botrány tört ki Hongkong miatt az NBA és Kína között

2019.10.07. 17:00 Módosítva: 2019.10.07. 17:00

Nemzetközi botrány alakult ki az NBA egyik csapata és Kína főszereplésével a hétvégén, miután a Houston Rockets általános elnöke, egyben az NBA egyik legnagyobb mai koponyája, Daryl Morey pénteken a hongkongi tüntetők mellett állt ki egy azóta már törölt Twitter-üzenetben.

Bár Morey – feltehetőleg külső nyomásra – elég gyorsan törölte az üzenetet, amiben a hongkongi tüntetők melletti kiállásra szólított fel, Kínában villámgyorsan hatalmas balhé lett az ügyből, akkora, amit már az NBA sem tudott csak úgy lenyelni, hiszen Kína a legnagyobb piaca a kosárlabda-bajnokságnak az Egyesült Államokon kívül több százmillió helyi kosárlabda-szurkolóval.

Morey üzenete után

  • a Houston Rockets több kínai partnere és szponzora szinte azonnal visszavonta a csapat támogatását,
  • a kínai kosárlabdaszövetség – amelynek elnöke a Rockets korábbi sztárja, Jao Ming – is megszakította minden együttműködését a houstoni csapattal,
  • az NBA kínai tévépartnere, a CCTV 5 közölte, hogy nem hajlandóak műsorrra tenni a Rockets egyetlen meccsét sem, de így döntött a Kínában az NBA-meccseket streamelő Tencent Sports is,
  • míg a houstoni kínai konzulátus vasárnap arra kérte a Rocketsot, hogy azonnal javítsák az elkövetett hibát,
  • míg a Houston Rockets tulajdonosa, Tilman Fertitta gyorsan elhatárolta a csapatot Morey véleményétől.

Alighanem a fentiek együttes hatására írta márt Twitteren Morey, hogy az eredeti üzenetben csak egy gondolatot fogalmazott meg, amiben egy komplikált ügy egyetlen nézőpontból való közelítése szerepelt, és azóta már sokaknak köszönhetően több oldalról is megismerte, mi is zajlik Hongkongban.

A nyomás abból is valószínűsíthető, hogy míg Amerika felé az NBA azt kommunikálta, hogy bár a törölt üzenet nem az NBA és a Rockets véleményét tükrözi, de a liga mindenkit támogat abban, hogy saját erőből ismerje meg és véleményezze a számukra fontos dolgokat. Ugyanakkor a Sina Weibón, az egyik legnagyobb forgalmú kínai közösségi hálózatban már egészen más hangnemben kommentálták Morey megnyilvánulását, amit nem megfelelőnek neveztek, és ami kapcsán kifejezetten csalódniuk kellett.

Az ügyben megszólalt a Houston Rockets legnagyobb sztárja, James Harden is, aki elnézést kért Kínától és a kínai emberektől, akiket szeretetükről és megbecsülésükről is biztosított.

A lehető legrosszabbkor

A Morey által irányított Houston Rockets indította a 2019-20-as NBA-idény előtti előszezont, pont a Shanghai Sharksot fogadva Houstonban. Ez a meccs ugyan már lement, de a Los Angeles Lakers épp a héten játszik majd két bemutatómeccset Kínában, hogy erősítse az NBA helyi marketingpozícióját, az ellenfél pedig az a Brooklyn Nets lesz, aminek a tulajdonosa a kínai Alibaba társalapítója, Joseph Tsai.

A The New York Times hétfőn arról írt, hogy az NBA szokatlanul gyors és heves elhatárolódása, illetve bocsánatkérési hulláma egyértelműen a hatalmas kínai piacnak való hanyattfekvés miatt lehet – a Weibón 41,79 millió követője van az NBA-nek, több mint Facebookon vagy akár Twitteren, míg a 2017-18-a szezont legalább 640 millió kínai követte, a Tencent sport-streamingszolgáltatóval pedig nem rég hosszabbítottak szerződést 5 évre 1,5 milliárd dollárért.

Az NBA hozzáállása, de még Harden bocsánatkérése is azért furcsa, mert az NBA az eddigi legszabadabb volt a nagy amerikai sportligák között a véleménynyilvánítást tekintve, éppen ezért a mostani, Kínabarát megnyilvánulások után hatalmas kritikát kaptak odahaza sportolóktól kezdve szenátorokon, például Ted Cruzon  át az elnökjelölt Beto O'Rourke-ig bezárólag.

Az NBA-főnök igyekezett mindent rendbe tenni

Hétfőn az NBA-t irányító Adam Silver Tokióban, a Japánba vitt előszezonmeccsek helyszínén beszélt egy hírügynökségnek arról, hogy bár Morey Twitter-üzenetének már így is igen jelentős anyagi következményei lettek, az NBA kiáll a Rockets általános igazgatója mellett, legalábbis ami a véleménynyilvánításhoz való szabadságát illeti, ugyanakkor elnézést kért Kínától is, mert tudja, hogy a kínai kormánynak és vállalkozásoknak jogukban áll az ehhez hasonló kijelentésekre meglátásuk szerint reagálni.

Via NYT