Miklós
-5 °C
-2 °C
Index - In English In English Eng

LeBron James földöntúli módon lát a kosárpályán

2019.10.17. 10:59

Hét meccset rendeztek szerda este az NBA előszezonjában, a legérdekesebb összecsapás pedig a Los Angeles Lakers és a Golden State Warriors mérkőzése volt, még úgy is, hogy előre lehetett tudni, a Warriors meglehetősen visszafogott módon, a legnagyobb sztárjait a padon hagyva áll majd ki.

Így LeBron James és Anthony Davis olyan játékosok ellen bizonyíthatott, mint Juan Toscano-Anderson, Kavion Pippen – Scottie Pippen unokaöccse –, vagy épp Eric Paschall. Ezek után nem meglepő, hogy a Lakers nagyon simán nyert 123-96-ra, de nem is az eredmény a lényeges, vagy kiemelendő, hanem LeBron James egyik asszisztja, amikor Danny Greent találta meg teljesen üresen a sarokban.

James egy lepattanó után Anthony Davis passzából indult meg, két Warriors-kosaras között próbált meg palánkra törni, de menet közben rájött, hogy valószínűleg nem sikerül majd a zsákolás, így a levegőben gyorsan újratervezte, mit is szeretne, és Greennek háttal állva, szinte vakon adott hajszálpontos labdát a triplához.

Az NBA szerencsére legalább olyan lelkesedéssel ugrott rá erre a passzra, mint a legtöbb NBA-rajongó, és a létező összes kameraszögből megmutatták az asszisztot.

LeBron James végül 18 ponttal és 11 assziszttal zárt 24,5 perc alatt, Anthony Davis majdnem 28 perc játék után 8 ponttal, 10 lepattanóval és 8 assziszttal állt, míg a Warriorsban sem Stephen Curry, sem Klay Thompson nem lépett pályára, utóbbi térdsérülése miatt legjobb esetben is csak a szezon végére térhet vissza, ha egyáltalán pályára lép az idényben.

A szerdai eredmények

  • Detroit Pistons–Charlotte Hornets 116–110
  • Atlanta Hawks–New York Knicks 100–96
  • San Antonio Spurs–Houston Rockets 128–114
  • Memphis Grizzlies–Oklahoma City Thunder 124–119
  • Portland Trail Blazers–Utah Jazz 126–118
  • Melbourne United–Sacramento Kings 110–124
  • Golden State Warriors–Los Angeles Lakers 93–126